Úszás: Schirilla 8.5 percig úszott a Dunában Budapestnél

Vágólapra másolva!
2009.02.14. 19:33
Címkék
Nyolc és fél percet töltött az 1.2 fokos Dunában ifjabb Schirilla György szombaton Budapesten, szokásos téli úszósorozatának harmadik állomásán.
„Ez volt az idei legnehezebb úszásom. Noha csak nyolc és fél percet voltam a vízben, a viharos erejű szél erősen zavart, nagy hullámok nehezítették az úszásomat, és a jobb fülem a vége felé már valósággal zúgott az állandó szél miatt, így a partra kiérve kissé szédültem" – mondta Schirilla az MTI-nek. „Itt voltak a legkevesebben, csupán mintegy százötvenen néztek a partról, ennek ellenére boldog vagyok, mert fontos volt számomra, hogy a fővárosba öt év kihagyás után visszatérve jó produkciót nyújtsak" – tette hozzá. A sportember elsődleges célja továbbra is a hagyományőrzés – édesapja ugyanis 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átszelte télen a Dunát –, de fontos számára az egészséges életmód népszerűsítése, illetve a közönség szórakoztatása is. A sorozat jövő szombaton Sárospatakon zárul.
Legfrissebb hírek

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
4 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
5 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
5 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
6 órája

Túl erős katalán érzelmek – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
6 órája

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
7 órája

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
7 órája
Ezek is érdekelhetik