Cselgáncs: Ungvári Attila bronzérmes a Hungária-kupán

Vágólapra másolva!
2009.02.14. 19:33
Címkék
A 73 kg-os Ungvári Attila bronzérmet nyert szombaton a 44. cselgáncs Hungária-kupán a Körcsarnokban. A budapesti viadal a világkupa-sorozat egyik állomása.
A ceglédiek reménysége a bronzcsatában a norvég Martin Thiblinnel találkozott, immár öt mérkőzéssel a tagjaiban. A 20 éves magyar 3:52 perccel a vége előtt támasztott dobással vitte földre ellenfelét, amit vazaarival díjazott a bíró, majd 42 másodperccel később egy grúz technikára ugyancsak vazaarit kapott, ami egyben már ippont ért. „A végére kicsit elfáradtam, mert bokasérülésem miatt régen dzsúdóztam egyszerre ilyen sokat. Reggel meg sem fordult a fejemben, hogy érmes lehetek, aztán a bronzmeccs előtt az edzőm szólt, hogy szedjem össze magam, ez lesz az utolsó. Hihetetlenül boldog vagyok” – nyilatkozta az MTI-nek a Karvaly becenévre hallgató dzsúdós. Vasárnap négy súlycsoportban további 16 hazai dzsúdósért szoríthat a Körcsarnok közönsége.
Legfrissebb hírek

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
4 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
5 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
5 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
6 órája

Túl erős katalán érzelmek – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
6 órája

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
6 órája

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
7 órája
Ezek is érdekelhetik