Cselgáncs: egy magyar a nyolc között a Hungária Kupán

Vágólapra másolva!
2009.02.14. 19:33
Címkék
Egy magyar dzsúdós jutott a legjobb nyolc közé a budapesti Körcsarnokban a világkupa-sorozatba tartozó 44. Hungária-kupa szombati nyitónapján.
A 60 kg-osoknál az U23-as Európa-bajnok Burján László és Mayer Tibor második mérkőzésén kikapott, így a legkönnyebbeknél nem jutott hazai versenyző a negyeddöntőbe. Hammer Erik és Tuskán Zsolt korábban búcsúzott. Mivel az idén életbe lépett szabályok értelmében a vigaszágon már csak a legjobb nyolc között búcsúzó dzsúdósok folytathatják, egyikük sem küzdhetett tovább a bronzéremért. A 66 kg-osok között Zámbori Bence és Gorjanácz Zsolt első meccsén alulmaradt, a kétszeres vb-bronzérmes Ungvári Miklós egyik öccse, Ungvári Zoltán második találkozóján szenvedett vereséget. Az erőnyerő Kovács Marci később kezdett, de ő sem járt több szerencsével. A 73 kg-ban Urbancsok Tamás és Skapinyecz Dávid gyors kiesését követően Ungvári Attila és Stadler András győzelemmel nyitott, utóbbi viszont rögtön kikapott a folytatásban. Az utolsóként állva maradó „Karvaly" – ez az országos bajnok Ungvári Attila beceneve - lengyel, kínai és francia ellenfélen keresztül jutott be a negyeddöntőbe.
Legfrissebb hírek

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
1 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
1 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
2 órája

Túl erős katalán érzelmek – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
3 órája

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik