Vívás: kilencedik hely az orléans-i női kard csapat világkupán
Vágólapra másolva!
2009.02.09. 01:32
Megosztás
Vágólapra másolva!
Címkék
A magyar női kardcsapat a kilencedik helyen végzett vasárnap a franciaországi Orléans-ban rendezett világkupaversenyen.
A viadal honlapja alapján a Benkó Réka, Nagy Orsolya, Varga Dóra, Nagy Petra összeállítású együttes a 16-os táblán nagyon erős ellenfelet kapott, mégpedig az orosz válogatottat, s a papírformának megfelelően ki is kapott (24–45). Ennek folyományaként pedig már a legjobb esetben is csak kilencedik lehetett, amihez három győzelemre volt szükség. A részsiker aztán össze is jött: a spanyolokat 45–25-re, a japánokat 45–26-ra, majd a románokat 45–38-ra múlták felül a magyarok.Egy nappal korábban, az egyéni versenyben Nagy Orsolya végzett a legelőkelőbb helyen, de a legjobb 16 közé már ő sem jutott be – a 18. lett.