Dopping: kilencszáz ellenőrzés szerepel a 2009-es állami tervben

Vágólapra másolva!
2009.01.31. 00:42
Címkék
A 2009-ben rendelkezésre álló állami forrás terhére összesen 900 doppingellenőrzés végrehajtását javasolja a Nemzeti Doppingellenes Koordinációs Testület (NDKT).
A hazai doppingellenes tevékenység koordinációs, konzultatív szakmai fórumaként működő NDKT idei első ülésén azt követően határozott így, hogy megvitatta a nemzeti doppingellenes szervezet (Hunado) előterjesztését. Az NDKT a sportolók tartózkodási helyére vonatkozó, úgynevezett whereabouts-információk közlésével kapcsolatos tapasztalatokat értékelve ajánlást fogadott el, amelyben felhívta minden érintett szövetség és a sportteljesítményük alapján a nyilvántartott vizsgálati csoportba tartozó sportolók figyelmét arra, hogy a nemzetközi szövetségek tájékoztatása mellett a holléti információkat a hazai szövetség – illetve kivételes esetekben a Hunado – részére is folyamatosan szolgáltatniuk kell. A testület ajánlásában hangsúlyozta, hogy e kötelezettség megszegése doppingvétséget megalapozó magatartásnak minősül.A testület – amely a sportügyekért is felelős Önkormányzati Minisztérium (ÖM), a sportköztestületek, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara, a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ), az Országos Sportegészségügyi Intézet (ismertebb nevén a Sportkórház), valamint a Sportegészségügyi Szakmai Kollégium képviselőiből áll – a szövetségek 2008. évi doppingellenes tevékenységéről szóló beszámolási kötelezettség teljesítését megvizsgálva e kötelezettségek teljesítését szolgáló javaslatokat fogalmazott meg a sportért felelős miniszternek – olvasható az ülésről kiadott közleményben.
Legfrissebb hírek

Kétszer volt az év edzője az NBA-ben, mostantól ő a New York Knicks trénere

Amerikai sportok
5 perce

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
12 perce

Viharos klubváltása után először a PSG ellen Kylian Mbappé

Klub-vb
57 perce

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
58 perce

A Fluminense kőkemény védekezése döntőt érhet a klub-vb-n

Klub-vb
59 perce

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
7 órája

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
7 órája

Vöri – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik