Birkózás: FILA-aranyérmet kapott a 80 éves Gurics György

Vágólapra másolva!
2009.01.26. 17:53
Címkék
A Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) érdemrendjének aranyfokozatát vette át nyolcvanadik születésnapja alkalmából Gurics György ma délután a Magyar Sport Házában.
Dr. Hegedűs Csaba, a FILA elnökségének tagja (a magyar szövetség elnöke) adta át a kitüntetést, és olvasta fel Raphaël Martinettinek, a FILA elnökének Gurics munkásságát méltató üzenetét: az egyetemes birkózás egyik kiemelkedő egyéniségének nevezte a szakembert, aki a magyar válogatott élén eltöltött 14 esztendeje alatt 21 (5-5 olimpiai és világ-, valamint 11 Európa-bajnoki) aranyérem megszerzésével büszkélkedhetett. Mintegy negyven egykori tanítvány és munkatárs vett részt a magyar szövetség által rendezett ünnepségen, és Guricsot Hegedűs Csaba nemcsak vezetőként méltatta hosszasan, hanem tanítványként is, mivel maga négy aranyat köszönhet az egykori mesternek, és akit 1978 végén váltott a válogatott élén.
Legfrissebb hírek

A szerbiai klub felbontotta a horvát kapus szerződését, mert részt vett a zágrábi koncerten

Kézilabda
1 perce

Papp Kristóf: Nagyon jó csapat ellen kell bizonyítanunk!

Európa-liga
11 perce

Budapest ad otthont a Teqball Tour idei első állomásának

Egyéb egyéni
29 perce

Szombaton teljes hajózár lesz érvényben a Duna egy szakaszán – több százan úsznak majd a folyóban

Úszás
31 perce

Klub-vb: alaposan helyretették Marescát a sajtótájékoztatón

Klub-vb
44 perce

Tyrese Haliburtont megműtötték, kihagyja a teljes 2025–2026-os idényt

Amerikai sportok
45 perce

Prosser Dániel: A japán egyetemi évek helyett még futballozhatok

Labdarúgó NB I
49 perce

Paks: újabb gólerős csatárral egyeztek meg, akit kölcsön is adhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB I
54 perce
Ezek is érdekelhetik