Úszás: Manaudou örül, hogy nem kell az úszásra gondolnia

Vágólapra másolva!
2009.01.22. 15:29
Címkék
Az idén már nem versenyez, így kihagyja a nyári világbajnokságot is, ám még nem vonul vissza Laure Manaudou, a franciák olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszója.
Karrierje folytatásáról maga a 22 éves versenyző beszélt csütörtökön, miután egy nappal korábban még nyitva maradt a kérdés, hogy a korai „szezonzárás” úszópályafutása lezárását is jelenti-e egyben. A legnagyobb eddigi sikereit gyorson és háton arató Manaudou a párizsi L’Equipe-nek nyilatkozva azt mondta, hogy csupán szünetet tart, és szó sincs arról, hogy végleg felhagyna a versenyzéssel. „Jó érzés azzal a tudattal felkelni, hogy nem kell az úszásra gondolnom” – jelentette ki a jelenleg az egyik marseille-i klub alkalmazásában álló Manaudou, hozzáfűzve, hogy a teljes 2009-es idényt pihenéssel tölti. „A vágy a versenyzés iránt magától meg fog jönni, a karrieremnek még nincs vége” – így Manaudou, aki a 2004-es ötkarikás győzelem után tavaly nyáron, Pekingben címvédő létére csak a nyolcadik, vagyis az utolsó helyen végzett a 400 m gyors döntőjében, amellett 100-on hetedik lett, 200 m háton pedig már a selejtezőből sem jutott tovább. A vérszegény eredmények mellett magánéleti válsága is nehezítette a hazájában rendkívül népszerű Manaudou versenyzői pályafutását, aki különösen nagy vihart kavart szerelmi botrányával, amikor – jelesül a 2007 decemberi, debreceni rövid pályás Európa-bajnokságon – látványos összezördülés közepette szakított szintén úszó barátjával, az olasz Luca Marinnal, s meztelen képek, illetve videofelvétel került fel róla az internetre.
Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
3 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
3 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
3 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
4 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
4 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
4 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik