Vívás: házidöntőt rendeztek a magyarok Münchenben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.11.30. 01:32
Címkék
A hónap elején junior Európa-bajnoki címet szerző Iliász Nikolász nyerte a müncheni nemzetközi férfi kardversenyt, mégpedig úgy, hogy a döntőben egy másik magyarnál, Lontay Balázsnál bizonyult jobbnak 15–12-re.
A 93 fős mezőnyben – a viadal honlapja alapján – öt hazai és három magyar vívó jutott be a legjobb nyolc közé, Iliász és Lontay mellett még Gémesi Csanád, aki nyolcadikként zárt.A 64-es táblára 16 magyar kardozó került fel, köztük volt a 2007-ben Lontayhoz hasonlóan csapatvilágbajnok, az idén a pekingi olimpián részt vevő Szilágyi Áron, aki 22. lett.A németek és a magyarok mellett olaszok, románok, csehek és osztrákok indultak.
Legfrissebb hírek

Nkunku duplázott, győzelmi kényszerbe hozta városi riválisát a Milan

Olasz labdarúgás
59 perce

„Talán még jobban örültem Fetter Erik győzelmének, mint ő”

Kerékpár
1 órája

Hallhatunk még róluk a jövőben – öt teniszező, aki idén robbant be a köztudatba

Tenisz
1 órája

Betartotta az intelmeket, győzelem és pályacsúcs lett a vége

Csupasport
1 órája

Női kézi NB I: megvan a Dunaújváros kilencedik távozója

Kézilabda
2 órája

Tom Brady mellett hány irányítónak van hely? Íme, az elmúlt 25 év tíz legjobb NFL-játékosa

Amerikai sportok
2 órája

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
3 órája

A jövő csapatkapitánya? Szoboszlai az eltiltása ellenére is a Liverpoollal volt – videó

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik