Öttusa: Kasza Róbert nyerte meg a Világkupa-döntőt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.10.05. 23:44
Címkék
Kasza Róbert nyerte az öttusázók Világkupa-döntőjét a portugáliai Caldas da Rainhában.
A magyar szövetségtől származó információ szerint Marosi Ádám az ötödik helyen végzett. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta: Kasza 178 körös lövészettel kezdett, ami egy-két körrel kevesebb annál, amit tud, majd a vívásban eleinte nem jöttek be az akciói, de később nagyon jó sorozatot produkált, és egy győzelem híján ezer pontig jutott. Ehhez jött a második helyet érő úszás – ezt a számot Marosi nyerte –, aztán egy hibátlan lovaglás, így az élről kezdhette meg a futást, amelyben magabiztosan őrizte meg pozícióját. Marosi nagyon jól lőtt, 185 kört ért el, 860 pontot vívott, 1:58.16 mp-cel a legjobb volt az úszásban, négy verőhibával teljesítette a lovaspályát. Hatodikként vágott neki a 3000 méteres zárószának, s végül egy helyet javított. "Nem számítottunk ilyen jó eredményre, a fiúk nagyon szépen versenyeztek" – összegzett a kapitány. Szombaton, a nők versenyében Tóth Adrienn 12. lett.

ÖTTUSA

VILÁGKUPA-DÖNTŐ, FÉRFIAK
1. Kasza Róbert 5628 pont
2. Ondrej Polivka (cseh) 5612
3. Eli Bremer (amerikai) 5604
...5. Marosi Ádám 5564

ÖTTUSA

VILÁGKUPA-DÖNTŐ, FÉRFIAK
1. Kasza Róbert 5628 pont
2. Ondrej Polivka (cseh) 5612
3. Eli Bremer (amerikai) 5604
...5. Marosi Ádám 5564
Legfrissebb hírek

Spanyol győzelemmel indult a női vízilabdatorna a világbajnokságon

Vizes vb 2025
13 perce

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
27 perce

Legendás kifakadás a kispad mellől, beszélgetés és kártyázás edzés helyett – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
52 perce

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
1 órája

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2 órája

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik