Öttusa Eb: nem rendeztek selejtezőt a nőknél

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.07.15. 12:48
Címkék
Valamennyi magyar ott lesz a csütörtöki női döntőben a moszkvai öttusa Európa-bajnokságon, ugyanis az orosz fővárosban nem rendeztek selejtezőt a hölgyek számára.
A budapesti világbajnokság és a pekingi olimpia közé „bezsúfolt” kontinensbajnokságon 39 női versenyzőt neveztek a hagyományos küzdelemre, az alacsony létszám miatt pedig – a szabályok adta lehetőséggel élve – a házigazdák eltekintettek a selejtező megrendezésétől. A két magyar olimpikon, a címvédő Vörös Zsuzsanna és a játékokon újonc Gyenesei Leila, valamint a rutinos Máthé Vivien és a fiatal Pataki Viktória (egyéni indulóként) így csütörtökön tesztelheti először jelenlegi felkészültségét.A májusi budapesti világbajnokságon hatodik helyével pekingi kvótát szerző Gyenesei az MTI-nek elmondta, hogy a szabadnapot edzéssel töltik, délelőtt úsztak és terepszemlét tartottak a lőtéren, a délutáni programban pedig futás szerepel. „Talán jó is, hogy így alakult, mert az olimpián sem lesz selejtező, ott is egyből a döntővel kezdünk” – vélekedett a 22 éves versenyző.
Legfrissebb hírek

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
8 perce

A Leicester és a Lyon korábbi, ANK-győztes csatára is a CFR-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
13 perce

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
36 perce

Mesésen indult, de egy kicsi azért maradt benne – portré Aron Pálmarssonról

Képes Sport
45 perce

A sovány vayuu indián, akit kiszúrt Valderrama – Luis Díaz-portré

Képes Sport
58 perce

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
1 órája

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik