Atlétika: Kürthy volt a legjobb a férfi súlylökésben

2008.07.06. 23:06
Címkék
A súlylökő Kürthy Lajos érte el a legjobb eredményt Veszprémben, a hét végi nemzetközi Balaton-bajnokságon, amely egyben utánpótlás országos bajnokság is volt.
A mohácsi versenyző megtartotta jó szokását, a hat kísérlet során javítani tudott, legjobbját a 19.49 métert utolsó dobásával érte el. Egy évvel ezelőtt még ujjongott volna ilyen teljesítmény után, most viszont csalódottan vette tudomásul, hogy eddig jutott. Persze tudta, hogy egy fárasztó versenysorozat, és azt követő egy hetes kemény edzés után nem számíthat arra, hogy megjavítja az egyéni csúcsát (20.32), mégis bosszankodott. Nem is hagyta annyiban, mielőtt kiment volna a pályáról, még háromszor dobókörbe állt, s immár versenyen kívül háromszor 19.90 méterre lökte a golyót. A két napos versenyről olimpiára készülő atlétáink nagy része hiányzott, ők többnyire már az országos bajnokságra edzenek, a diszkoszvető Kővágó Zoltán azonban Madridban rajtolt, ahol 61.85 méterrel negyedik lett.

NEMZETKÖZI BALATON-BAJNOKSÁG, EGYBEN UTÁNPÓTLÁS OB,VESZPRÉM

FÉRFIAK
200 m (-1.5): 1. Antalóczy Csaba (Ikarus) 21.45. 800 m: 1. Takács Dávid (VEDAC) 1:50.45, 2. Wagner (Ikarus) 1:53.31, 3. Licsák (ARAK) 1:53.62. 1500 m: 1. Szemeti Péter (UTE) 3:56.43. 5000 m: 1. Tóth László (PFK) 14:40.16, 2. Minczér (VEDAC) 14:41.02, 3. Sántavi (PFK) 14:51.59. 3000 m akadály: 1. Tóth László 8:36.42, 2. Minczér 9:01.96. 400 m gát: 1. Molnár Balázs (ARAK) 52.00. Magas: 1. Harsányi Olivér (DSC) 205. Rúd: 1. Szabó Zoltán (DSC) 510, 2. Szekeres (GEAC) 500, 3. Ungvári (KSI) 500. Hármas: 1. Ungvári Péter (KSI) 15.02. Súly: 1. Kürthy Lajos (MTE) 19.49, 2. Kovács P. (FTC) 17.07, 3. Páli (VEDAC) 16.77. Diszkosz: 1. Mozsdényi Dávid (TFSE) 54.88

NŐK
200 m: 1. Bartha Zsóka (Honvéd) 25.16 (-1.3), 2. Varga B. (Honvéd) 25.19 (-2.0). 800 m: 1. Erdélyi Zsófia (GEAC) 2:09.75, 2. Kácser K. (PFK) 2:10.13, 3. Kácser Z. (PFK) 2:12.61. 1500 m: 1. Kácser Krisztina 4:41.91. 5000 m: 1. Kovács Zsófia (VEDAC) 17:56.39. 3000 m akadály: 1. Erdélyi Zsófia 10:16.39. 400 m gát: 1. Zicher Kitti (PVSK) 62.32. Magas: 1. Erős Enikő (FTC) 174, 2. Demeter (Zalaszám-ZAC) 170, 3. Balogh (TFSE) 170. Hármas: 1. Ajkler Zita (Vasas-Humansoft) 12.95, 2. Rácz (NYVSC) 12.60. Súly: 1. Császár Katalin (HVSE) 12.28. Diszkosz: 1. Császár Katalin 48.40. Gerely: 1. Szabó Nikolett (FTC) 56.75, 2. Nagy X. (DSC) 49.36

Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
30 perce

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
55 perce

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
1 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
1 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
1 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
1 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
1 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik