Hegymászás: Pásztory Dóra szerint összefogással nincs lehetetlen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.07.03. 21:09
A Mont Blanc megmászásának az volt az üzenete, hogy ha összefogunk, akkor nincs lehetetlen - mondta csütörtöki hazatértekor Pásztory Dóra paralimpiai aranyérmes úszó, aki tagja volt annak az európai uniós hölgycsapatnak, amely a napokban megmászta Európa legmagasabb hegyét.
"Mi egy héten át egy célért küzdöttünk és ez idő alatt annyira összekovácsolódtunk - függetlenül attól milyen múltunk volt, honnan jöttünk, melyik országból -, hogy bizonyítottuk ennek a vállalkozásnak az üzenetét" - mondta a sydneyi és athéni paralimpia aranyérmese, akit nemcsak kiemelkedő versenyeredményei, hanem a Gondolkodj egészségesen! programban kifejtett egészségnevelő tevékenysége miatt kért fel a részvételre Elbert Gábor sportszakállamtitkár.Pásztory Dóra négyezer méter magasra jutott fel. "Már az első nap felvittek minket a hegyekbe, ahol eltöltöttünk egy éjszakát négyezer méter magasan, hogy picit szokjuk a magaslati levegőt. Ott nem volt semmi probléma, de később a mászás közben mégis oxigénhiánnyal küszködtem. Zsúfolt hetünk volt és fáradtan indultunk neki a Mont Blanc-nak, ennek is tudom be, hogy eddig jutottam fel" - mondta a távirati irodának Pásztory a ferihegyi repülőtéren.A sportolót elkísérte Bácskai Márta, a Gondolkodj egészségesen! program vezetője, aki a többi kísérővel együtt szakmai programokon vett részt - ezeknek fő témája a környezetvédelem és a globális felmelegedés volt.A francia egészségügyi, ifjúsági és sportminisztérium a 2008. július 1-jén kezdődő francia EU-elnökségre azzal az akcióval akarta felhívni a figyelmet, hogy felkérte a tagállamok sportéletének vezetőit, küldjenek egy-egy nőt abba csapatba, amely megmássza Európa legmagasabb hegycsúcsát. Ilyen irányú felkérést kapott az Európai Bizottság és az Európai Parlament is. A csapat tagjai olyan nők voltak, akik hazájukban elismert és elkötelezett hívei a sport pozitív értékeinek, az egészségnek, a környezet védelmének.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik