Szegedi versenyző ezüstérme a legfelemelőbb versenyszámban

Volt olyan versenyző is, aki közel ötven percet töltött a kegyetlenül hideg óceánvízben, de ezzel is csak azt bizonyította, kemény fából faragták, keményebből, mint bármelyikünk. Egy vak versenyző volt, s minthogy kísérőre szorult, hát a társa is bent volt vele végig, aztán teljesítette a kitűzött távot.

A szegedi Boronkai Péter akár a győzelmet is megszerezhette volna, de – mint mondta – a kerékpározásnál az emelkedőkön nem tarthatta a lépést német ellenfelével, Andreas Küblerrel, pedig korábban már megverte. Ám Péternek egyik alkarja hiányzik, ez pedig ilyen vonalvezetésű pályánál komoly hátrány, hiszen az indulóknak a tengerszintről fel kellett tekerniük a Stanley-park egyik dombjára, vagyis magasabbra kerültek annál a hatalmas függőhídnál is, amely Észak-Vancouverbe vezet.

Az ezüstérem gyönyörű eredmény így Pétertől, aki korábban negyedik is volt már, s jövőre ugyan nem biztos, hogy eljut az ausztráliai vb-re – rendkívül nehéz számára kellő támogatást elnyerni, hiszen a triatlon nem paralimpiai versenyszám – két év múlva Budapesten viszont feltétlenül aranyesélyes.

Edzője és útitársa Balla Péter szegedi testnevelőtanár, akit a Tisza-parti város uszodájában ismert meg, miután egymás melletti pályán úsztak. Balla Péter elsősorban triatlonnal foglalkozik, vagy inkább foglalkozna, de az Alsóvárosból a távoli uszodába nem könnyű elcsábítania a gyerekeket. Egyre inkább a kézilabdában is szakember lett közben, bár maga nem űzte ezt a sportágat – Szegeden ilyen is előfordulhat – és egyre több sikerélménye van benne.

Most viszont triatlonistájára, Boronkai Péterre is büszke lehet.