Vitorlázás: Wossaláék átvették a vezetést a soling Eb-n

2008.04.24. 23:16
Címkék
A mai napon pontban tíz órakor elrajtolt a Soling Európa-bajnokság mezőnye. A kellemes tavaszi idő gyenge szelet hozott, a folyamatosan változó szélirány miatt a bójakerüléseket követően többször kellett több fokkal módosítani a pályán.
A Wossala György kormányozta csapat szinte az első pillanattól kedve vezető pozícióban hajózott és fantasztikus hajrával megnyerte az első futamot. A 304-es rajtszámmal versenyző német versenyzőt korai rajt miatt kizárták a versenyből. Másfél órányi vízen várakozást követően, a szervezők parton várakozást lőttek el, és délután három órakor szélcsend miatt végleg lelőtték a mai napot, és a verseny holnap folytatódik. Wossala György: „Remek nap volt ezt a mai, a szél kicsit lehetett volna jobb, de jól éreztem magam. Pont jókor álltunk élre, mert a megrendezett öt futam miatt már érvényes az Európa-bajnokság, ha rossz idő miatt nem rendeznek több futamot akkor is megnyertük, ha pedig a következő napokban erősödik a szél, akkor a kieső futamok miatt még nagyobb pontszámmal tudunk nyerni.”

A verseny állása: 1. Wossala György, Vezér Károly, Németh Péter 20 helyezési pont 2. Johan Offermans, Bas Dusee, Dominik Meissner (hollandok) 20 3. Preben Asbjornrod, Richard Fikse, Hans Jorgen Husum (norvégok) 21

Azonos pontszám esetén a több jó helyezés rangsorol.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
2 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
2 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
4 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
5 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
5 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik