Vitorlázás: Wossaláék egyelőre az 5. helyen a soling Eb-n

2008.04.23. 00:48
Címkék
Bár a reggeli gyenge szél csak miatt másfél óra halasztással, de kedden délelőtt fél 12-kor végre elkezdődött a kilenc futamra kiírt harmadik, magyar rendezésű soling Európa-bajnokság a balatonfüredi szövetségi kikötőben.
A mai első futamot a német Thomas Maschkiwitz vezette csapat nyerte, azonban korai rajtolás miatt eredményüket törölték. A második futamot elindították a szervezők, de az első bójakerülést követően megállt a szél, és ezért rövid várakozás után lelőtték a futamot. Óvást senki sem nyújtott be a versenyirodán, ezért az első napon az egy megtartott futam után a Charles Q. Kamps kormányozta amerikai csapat áll az élen, a portugál és a norvég egység előtt. A nagy esélyes Wossala György vezette magyar egység az ötödik helyen áll. Wossala György: „Nagyon jó szél volt az első futamon, sajnálom, hogy a második futamot le kellett lőni, de bizakodom a jövőt illetően. A már Argentínában is tesztelt hajónk nagyon jól megy és remélem, hogy minden a legjobban alakul és sikerült a dobogó legfelső fokára állni a verseny végén.”

A tervek szerint a verseny holnap további futamokkal folytatódik.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
2 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
3 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
4 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
5 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
5 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik