Vívó-vb, Szentpétervár: női tőrben négy között a magyarok

Vágólapra másolva!
2007.10.07. 15:08
Címkék
Drámai csatában biztosította helyét a legjobb négy között a női tőrcsapat a szentpétervári vívó-világbajnokságon.
A Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Újlaky Virginie alkotta együttes a németek elleni összecsapást jól kezdte, 8-4-re elhúzott, azután viszont nagyot változott a helyzet.Az ellenfél felzárkózott, majd jelentősen elhúzott. Ebben a szakaszban sem Mohamed, sem Knapek, sem Újlaky nem vívott jól, emiatt elúszni látszott az elődöntő. Két megnyert asszó után öt elvesztett következett, s utolsó előttiként Újlaky már 14-22-nél ment fel a pástra. A fiatal magyar tőröző két tust faragott a hátrányból (19-25), majd következett Mohamed, aki a szinte lehetetlent csinálta meg: kiegyenlített.Pedig még fél perccel a vége előtt is három találatnyi volt a hátránya. Az utolsó tust 3 mp-nél adta, ekkor lihegve, fáradtan kiszólt a szakvezetőkhöz, "most már hátrajöhetek, ugye?". Lecsorgott a maradék idő, következett a hosszabbítás, melyben Anja Schache volt a kedvezményezett.Ez azt jelentette, hogy ha lejár az egy perc és nem esik érvényes találat, ő nyer. Több összecsapás is eredménytelen volt, aztán 11 mp-cel a vége előtt Mohamed akciója sikerült. A magyar tábor kitörő örömmel nyugtázta, hogy következhet az elődöntő, amely pedig menet közben nagyon messzire került.Mohamed plusz 4-gyel (plusz a ráadásban adott tus), Újlaky plusz 2-vel, Knapek mínusz 6-tal zárt.A következő ellenfél az orosz csapat lesz. Az olasz válogatott - melyben az egyéni verseny arany-, ezüst- és egyik bronzérmese is ott volt - nagy meglepetésre kikapott a japán együttestől.MTI
Legfrissebb hírek

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
5 perce

„A Rapidnak meg kellett hajolnia a győriek előtt” – osztrák lapszemle

Európa-konferencialiga
52 perce

Kép: megrongálták a Mainz csapatbuszát a trondheimi meccs előtt

Európa-konferencialiga
1 órája

„Mindenki beletette a melót a győzelembe, Gavrics pedig az i-re tette fel a pontot”

Európa-konferencialiga
2 órája

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
8 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
8 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
8 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
9 órája
Ezek is érdekelhetik