Nem számítottak rá, így annál nagyobb bravúrnak tartják a bronzot

Vágólapra másolva!
2007.10.07. 22:05
Címkék
Kiválóan szerepelt a Tóth Krisztina, Póta Georgina, Lovas Petra összeállítású magyar női csapat a magdeburgi asztalitenisz Világkupán: a világ legjobb nyolc válogatottját felvonultató sorozatban a harmadik helyen végzett.
A magyar női csapat újabb bravúrt hajtott végre, miután a magderburgi asztalitenisz Világkupán legyőzte Japánt és Németországot, illetve kikapott Kínától és Dél-Koreától, ezzel a harmadik helyen végzett.Tóth Krisztina, a csapat egyik legjobbja elmondta, hogy a németek legyőzése nagy bravúr volt, és előzetesen erre a sikerre nem számítottak.Még akkor sem, ha mostanában jól megy ellenük a mieinknek.A magdeburgi viadalon párosban nem győztek a magyarok, ám háromszor is három-kettőre veszítettek, és még a kínaiak ellen is volt esélyük a győzelemre.A Világkupán mindhárom magyar játékos hozzátette a magáét a bronzéremhez, bár kissé furcsa volt, hogy már az olimpiai szisztéma szerint játszottak, vagyis négy egyesmeccset és egy párost játszottak.Az olimpiai kvalifikációs időszakból még három hónap van hátra, ez alatt kell a három magyar lánynak minél feljebb kapaszkodnia a világranglistán.A magdeburgi sikerről bővebben a Nemzeti Sport hétfői számában olvashatnak.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
6 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
6 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
6 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
6 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
7 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
7 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
7 órája
Ezek is érdekelhetik