Egy kazah férfi- és egy mianmari női versenyzőt kizártak a thaiföldi súlyemelő-világbajnokságról doppingvétség miatt.
Ezt Aján Tamás, a nemzetközi szövetség (IWF) elnöke jelentette be pénteki nemzetközi sajtótájékoztatóján. Mindketten manipulálni próbálták a vizeletüket - hangzott el a hivatalos magyarázat Muhit Usenbajev és Hnin Thant Zin diszkvalifikálásának okáról. A magyar sportdiplomata hozzáfűzte, hogy nemcsak a vér- és vizeletvizsgálat alapján rajtavesztők számíthatnak eltiltásra, hanem büntetés vár a manipulációval kísérletezőkre is.Aján Tamás leszögezte: a pozitív esetek sem riasztják vissza, sőt éppenséggel az erőfeszítések fokozására sarkallják az IWF-et, hogy folytassa évek óta tartó, és a sportági világszervezetek közül legelsőként elkezdett átfogó doppingellenes küzdelmét. Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, a súlyemelést nem fenyegeti a veszély, hogy kikerüljön az olimpiai programból, éppen következetes antidopping politikája miatt, amit Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is megerősített, szigoráért nem egyszer dicsérve az IWF-t. A sajtótájékoztatón szó esett a pénteken éppen félidejéhez érkezett csiangmaji vb fontosságáról, amit beszédesen igazol két különleges csúcs is: a résztvevőknek, illetve a súlyemelőket delegáló országoknak a száma, mely a maga nemében világrekord. Korábban sosem volt még tudniillik 89 nemzetet reprezentáló 633 induló egyetlen sportági vb-n sem.
Legfrissebb hírek

Súlyemelő-vb: világrekord a női 77 kilósok között is
Egyéni
2025.10.08. 21:58

33 éves versenyző döntött világcsúcsot a súlyemelő-vb-n
Egyéb egyéni
2024.12.15. 12:29

Birkózó-vb, Baku: mindhárom magyar versenyző kiesett
Egyéb egyéni
2007.09.22. 15:09

Súlyemelő-vb: Nagy Nikoletta leküzdte az egy mázsát
Egyéb egyéni
2007.09.22. 15:09

Súlyemelő-vb: a sajtófőnök cáfol, nincs médiabojkott
Egyéb egyéni
2007.09.19. 16:46

Súlyemelő-vb: kettős kínai diadal a 69 kg-ban, Csánk 50.
Egyéb egyéni
2007.09.19. 16:46
Ezek is érdekelhetik