Egyelőre csak ígéreteket kap a Wesselényi Közalapítvány

MTI MTIMTI MTI
2007.08.24. 20:00
Címkék
A hiányzó pénz helyett egyelőre csak ígéreteket kap a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány, amely a Gerevich ösztöndíjjal adómentesen támogatja a legígéretesebb sportolókat és edzőiket.
Török Ferenc, a közalapítvány kuratóriumának elnöke sajtóbeszélgetésen elmondta, az ösztöndíjak összege 561 millió forint, a rendelkezésre álló forrás 532 millió, a hiányzó 29 millióra eddig csak ígéretet kapott, ez ügyben ezen a héten is járt Elbert Gábor sportszakállamtitkárnál. Hangsúlyozta, kívánatosnak tartaná, ha - úgy, mint a 2004-es athéni olimpiát megelőzően, most, Peking előtt is - azoknak, akik ötkarikás kvótához jutottak, az ösztöndíjukat a 2008-as játékok végéig havonta 100 ezer forinttal kiegészítenék. Ehhez is segítséget kérnek a költségvetési szervektől. Salga Péter elnökhelyettes a szabadidősport helyzetéről közölt adatokat. A Wesselényi alapítvány forrása 2007-ben 917,3 millió forint, ebből 227,9 millió fordítható szabadidősportra, noha az igényelt összeg közel 1,4 milliárd forint. Ez tulajdonképpen 16,5 százalékos arány, ami Salga szavai szerint botrányos: "Harminc százalékos arány alatt csak kiszúrunk a jelentkezőkkel. Vagy nem adunk semmit, vagy olyan kicsi pénzt kapnak, ami szinte semmire sem jó" - jegyezte meg. Hozzátette: számításai szerint az állam egy évben 98 forintot költ az állampolgárok testmozgására, azaz "hol van itt a meghirdetett Sportoló Nemzetért! szlogen?" Török Ferenc szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által életre hívott, először 2010-ben esedékes ifjúsági olimpiára is el kellene kezdeni készülni, legalábbis elvi szinten. "El kell dönteni, hogy részt akarunk-e rajta venni vagy sem. Ha igen, akkor már a jövő évi költségvetésben erre el kell különíteni összeget" - fogalmazott. A Wesselényi alapítvány ugyanakkor szeretné felkarolni az öt párti konszenzussal elfogadott Nemzeti Sportstratégiában jelzett nemzeti fittségi tesztet is. Ebben felmérnék a lakosság, a diákság fizikai állapotát egy mindenki számára egységes próbasorozattal. Török szerint ehhez körülbelül 300 millió forintra lenne szükség.
Legfrissebb hírek

Öt kihagyhatatlannak ígérkező versenyszám a hétvégi atlétikai ob-n

Atlétika
11 perce

Gulácsi Péter a Villarrealhoz igazolhat – sajtóhír

Légiósok
18 perce

Középszerű Twentéről írtak a holland lapok a Ferencváros elleni vereség után – sajtóvisszhang

Európa-liga
36 perce

Nicolas Otamendi visszavonult a válogatottságtól

Foci vb 2026
37 perce

Vívó vb: parádés nyitány férfi kardozóinktól és női tőrözőinktől is

Egyéb egyéni
45 perce

Az utcán, egy pár zokniban is brillírozott Michael Olise – fotó

Minden más foci
1 órája

Bognár György: Három ilyen bírót Pakson is találtunk volna – videók

Európa-konferencialiga
2 órája

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
2 órája