Kajak-kenu, Peking: öt magyar egység már döntős

Vágólapra másolva!
2007.08.23. 23:58
Címkék
Öt magyar egység már az előfutamokból kvalifikálta magát a döntőbe a jövő évi olimpia csütörtöktől vasárnapig tartó kajak-kenus tesztversenyén.
A viadal honlapja szerint futamonként az első három jutott egyenesen a hétvégi fináléba, s ez első helyezettként sikerült a kajakos Kovács Katalinnak, valamint a Paksy Tímea, Benedek Dalma kajakos duónak 500 méteren.Szintén nem kell a pénteki elődöntőben lapátolnia a célvonalon 1000 méteren másodikként, 500 méteren harmadikként áthaladó Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor K-2-es egységnek, valamint Vajda Attila kenusnak, aki 500-on lett második.Nem sikerült azonnal döntőbe jutnia a kajakos Benkő Zoltánnak, ugyanis a hosszabbik távon csak ötödik, míg a rövidebbiken negyedik lett, így neki a pénteki középdöntőben is hajóba kell ülnie, akárcsak Vajdának a C-1-esek 1000 méteres távján.
Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
7 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
7 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
7 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
8 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
9 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
10 órája
Ezek is érdekelhetik