Vívás, női tőr BEK: aranyérmes a Honvéd, ötödik a BVSC

MTI MTIMTI MTI
2007.03.16. 19:09
Címkék
A tavalyi és tavalyelőtti ezüstérem után az idén aranyérmet szerzett az Eximbank női tőr BEK-ben a magyar bajnok Honvéd Human Rent csapata, miután a budapesti döntőben 44-33-ra győzte le az orosz Energetik Kurszk együttesét. A másik hazai résztvevő, a BVSC az 5. helyen zárt.
Varga Gabriella
Varga Gabriella
Varga Gabriella
Varga Gabriella
Míg a Honvéd a legjobb, a bajnoki aranyat is kiharcoló összeállításban lépett pástra, a BVSC-ben fiatalok kaptak bizonyítási lehetőséget.

Az első fordulóban csak a BVSC és az orosz együttes vívott és a papírformának megfelelően a Kurszk jutott a négy közé. Az elődöntőben a magyar bajnok, Varga Gabriella vezérletével nyert a franciák ellen, majd a döntőben az oroszokkal találkozott.

Az aranyéremért kiírt mérkőzésen a vártnál könnyebben, nagy különbséggel győzött a Honvéd együttese és szerezte meg a szakosztály első BEK-sikerét ebben a fegyvernemben.

Szombat délután 2 órakor az egyéni Világkupa-verseny selejtezőivel folytatódik a budapesti női tőr hétvége. Vasárnap 9 órától a 64-es tábla küzdelmeit rendezik meg, a döntőnek pedig 14 órától ad otthont a Nemzeti Sportcsarnok.

EXIMBANK NŐI TŐR BEK

NEGYEDDÖNTŐ:
Energetik Kurszk (orosz)-BVSC 45-12
ELŐDÖNTŐ:
Honvéd Human Rent - Aubervilliers (francia) 45-32
Energetik Kurszk - Steaua Bucuresti (román) 28-19
A 3. HELYÉRT:
Steaua Bucuresti - Aubervilliers 44-33
DÖNTŐ:
Honvéd Human Rent - Energetik Kurszk 44-33
VÉGEREDMÉNY:
1. Honvéd Human Rent (Varga Gabriella, Knapek Edina, Újlaky Virginie, Berta Adrienn)
2. Energetik Kurszk
3. Steaua Bucuresti
4. Aubervilliers
5. BVSC (Batár Borbála, Katz Nikolette, Szokoly Csilla)
Legfrissebb hírek

Úszó Eb: itt a párizsi magyar csapat

Úszás
17 perce

Női pólósaink jobban játszottak a spanyoloknál, mégis vereséget szenvedtek a vk-negyeddöntőben

Vízilabda
19 perce

A Girondins Bordeaux indított egy utolsó utáni akciót az életben maradásért

Francia labdarúgás
22 perce

Efraín Juárez a győri közönség miatt sem veszi félvállról a visszavágót

Európa-konferencialiga
32 perce

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
46 perce

Autósport: díjat alapított Dávid Sándor emlékére az MNASZ

Egyéb autó-motor
58 perce

Osváth Attila: A Twente ellen nehéz dolgunk lesz – videó

Európa-liga
1 órája

Gazsó Péter: A fordulópont a németek elleni negyeddöntő volt

Kézilabda
1 órája