Vívó-vb: Mohamed Aida már biztosan érmes

MTI MTIMTI MTI
2006.10.01. 14:42
Címkék
Mohamed Aida bejutott az elődöntőbe a torinói vívó-világbajnokságon, így már biztosan éremmel zárja a női tőrözők küzdelmeit.
Mohamed Aida
Mohamed Aida
Mohamed Aida
Mohamed Aida

A 32 között aratott egytusos győzelmét még kétszer megismételte. A 16-ban a fegyvernem egyik legjobbjával, a lengyel Sylwia Gruchalával találkozott. Az első három percben hátrányba került (1-3), majd a következő szakaszban fordított (6-4). Az újabb szünet után másfél percig semmi nem történt, egyik fél sem kezdeményezett, majd húsz másodperc alatt Gruchala háromszor eltalálta Mohamedet (6-7). Egyre fogyott az idő, Mohamed kereste a helyet és a megfelelő pillanatot a támadásra, aztán négy másodperccel a vége előtt Gruchala indított, a magyar tőröző pedig ellépett, s visszaszúrt (7-7). Következett a ráadás, melyben a lengyel vívó volt a kedvezményezett. Mohamed ezúttal is türelmes volt, s egy rosszul indított Gruchala-támadást ügyesen kontrázott meg, egyszerűen hátralépett, a lengyel szinte előrebukott, Mohamed pedig szúrt (8-7).

A negyeddöntőben Janna Ruzavina volt az ellenfél. Az első szakasz végén Mohamed vezetett (3-2), aztán egyenlő lett az állás (5-5), az utolsó három percben pedig maradt ez az eredmény. Megint csak a rivális kapta a kedvezményt, de a mindkét oldalról indított sikertelen támadásokat követően ismét Mohamed bizonyult kiegyensúlyozottabbnak és pontosabbnak.

Mohamed a címvédő olasz Valentina Vezzalival találkozik az elődöntőben.

A tavaly bronzérmes Knapeknek nem sikerült a 16-ból a negyeddöntőbe jutnia. Az olasz Margherita Granbassit nagyon elengedte (3-10), s bár innen még felzárkózott (11-12), négy másodperccel a vége előtt újabb találatot kapott, ezzel pedig eldőlt az asszó.

"Túl nagy előnyt adtam neki, ráadásul a kétes tusokat neki ítélték, pedig szerintem én adtam azokat. Sajnálom" - mondta az összecsapást követően Knapek az MTI-nek.

A 16 között:
Mohamed Aida-Sylwia Gruchala (lengyel) 8-7
Margherita Granbassi (olasz)-Knapek Edina 13-11
Legfrissebb hírek

Leandro: Kár, hogy Bragában nem volt esélyünk

Európa-liga
22 perce

Dibusz Dénes a Kórusiskolában

Labdarúgó NB I
28 perce

Három hete leszólta, most viszont behívta a német válogatottba Julian Nagelsmann a Leeds középpályását

Német labdarúgás
36 perce

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
1 órája

Liverpooli lábnyomok: megint Szoboszlai volt az ász – ilyen játékkal a PSG ellen is van esély?

Bajnokok Ligája
1 órája

A Ferencváros az eddigi legjobb magyar szereplést fejezte be Európában a csoportkörök bevezetése óta

Európa-liga
1 órája

Huszonöt sportoló kapott Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjat

Egyéb egyéni
1 órája

Dorothea Wierer, a biatlon divatdiktátora

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik