A "minden idők legnagyobb szegedi árvízeként" emlegetett áradás a szegedi kajak-kenu szakosztályt és vízitelepet is súlytja. Petrovics Kálmán, a DÉMÁSZ-Szeged igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy a versenyzők edzésprogramja és az évadra való felkészülése nem állt le – hiszen ők a Maty-éren tudnak evezni – ugyanakkor annak a több száz fiatalnak, akik a vízitelepet használják, nem tudnak a sportolásra lehetőséget biztosítani.


"Még az egy-két évvel ezelőtt ültetett kisebb fenyőket is kiszedtük a földből, melyek a hajókba betéve úszkálnak most a vízen" – tette hozzá az igazgató.
Az NSO ajánlja:
"Ez utóbbiak számára nem nagyon tudjuk az evezés lehetőségét biztosítani, hiszen egyrészt a Maty-ér nem bír el ennyi embert, másrészt viszonylag nagyobb távolságra van Szegedtől, így a kiszállításukat nem tudjuk biztosítani." – mondta a DÉMÁSZ-Szeged igazgatója.
"Arról persze sejtésünk sincs, hogy mekkora kárra lehet – különösen az épület tekintetében – számítanunk. Mértéke természetesen függ attól, hogy milyen lassan vonul el az áradás Szegednél." – jegyezte meg Petrovics. Kis szerencse talán csak az, hogy az idei szegedi világbajnokságra való válogatott sportolók felkészülését a Maty-ér megoldja.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





