Rövidpályás úszó-Eb: Cseh László újabb világcsúcsa és aranyérme

Vágólapra másolva!
2005.12.09. 17:39
Címkék
Cseh László fantasztikus új világcsúccsal , 4:00,37 perces időeredménnyel szerezte meg az aranyérmet a 400 méteres vegyes úszásban a trieszti rövidpályás úszó-Európa-bajnokságon. Ez volt a Kőbánya SC húszéves versenyzőjének második aranyérme.
Cseh László
Cseh László
Cseh László
Cseh László

A magyar klasszis 100 méternél – pillangón – 90 századdal volt jobb a világcsúcsnál, majd háton óriási produkciót mutatott be, hiszen 200-nál már 3,24 mp-cel úszott erősebben a kanadai Brian Johns abszolút rekordjánál.

A mellúszás után még mindig 3 másodperc volt az előnye a világrekordhoz képest, és végül Cseh László 4:00,37 perces időeredménnyel csapott a célba.

A második helyen az olasz Luca Marin végzett (4:02,88 perc), megelőzve honfitársát, Alessio Boggiatót (4:06,38).

A szám másik magyar indulója, Kerékjártó Tamás negyedik lett (4:07,740).

Érdekesség, hogy Cseh László első reakciója a célba érkezést követően az volt, hogy dühösen a vízre csapott, ugyanis bevallottan arról álmodott, hogy ő lesz az első a világon, aki 4 percen belüli idővel teljesíti a távot.

ÚSZÁS, RÖVIDPÁLYÁS EURÓPA-BAJNOKSÁG, TRIESZT:

Férfiak, 400 m vegyes, döntő – a dobogósok és a magyarok:
1. Cseh László magyar 4:00,37 – világcsúcs (régi:
Johns – kanadai – 4:02,72 – 2003. febr. 21.)
2. Marin olasz 4:02,88
3. Boggiato olasz 4:06,38
4. Kerékjártó Tamás magyar 4:07,40
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: NB II, Serie A, jégkorong-vb

Birkózás
10 perce

Elégedetten hátradőlve – Cselőtei Márk publicisztikája

Bajnokok Ligája
46 perce

Értelem és érzelem – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
49 perce

Bennmaradást érhet a Nyíregyháza győzelme; bajnok a Kisvárda

E-újság
57 perce

Újabb német győzelem a mieink csoportjában a hoki-vb-n; Kanada kiütötte Lettországot

Jégkorong
1 órája

A Bilbao közelebb került a BL-induláshoz, a Betis távolabb a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az Inter nyert, a Napoli csak ikszelt – egypontosra csökkent a különbség a tabella élén!

Olasz labdarúgás
1 órája

Pedersen szakaszgyőzelemmel vette vissza a rózsaszín trikót a Girón

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik