Birkózó vb: az egyik Kissnek sikerült, a másiknak nem

2005.09.27. 12:15
Címkék
A Budapesten zajló 49. kötött-, 38. szabadfogású és 17. női birkózó világbajnokság második napján kétszeres Európa-bajnokunk, Ritter Árpád után szőnyegre léphetett újabb két magyar szabadfogású versenyzőnk, Kiss Tamás és Kiss Gergely.
Előbbi a 84 kilogrammosok között kezdésnek a fehérorosz Szasjan Hacijevvel mérkőzhetett meg és nagy csatában ugyan, de végül mégiscsak kikapott.A rendkívül látványos összecsapáson a magyar birkózó szerzett vezetést, de a második felvonásban ellenfele egyenlíteni tudott. Jöhetett a hosszabbítás két perce, amelyben Kiss Tamás már 3-1-re is vezetett, de jó képességű ellenfele egy kontrából fordítani tudott és végül kihasználva a hátrányban lévő magyar ellenfél biztonságot mellőző támadásait, végül 9-3-ra hozta a mérkőzést és így a továbbjutást. Kiss Tamás a vigaszági lehetőségben bízhat.

A 96 kilogrammosok között induló Kiss Gergelyre először egy kanadai ellenfél, Dean Schmeichel várt a legjobb harminckettő között. Kiss került hátrányba az első menetben, de a szünetre már meg tudta fordítani az állást. A második felvonásban gyakorlatilag az történt a szőnyegen, amit a magyar szabadfogású elképzelt, így azt a menetet 3-0-ra nyerve biztosan hozta a győzelmet. A nyolcaddöntőben a súlycsoport olimpiai bajnokával, az orosz Hidzsmurat Gacalovval mérkőzik.
Legfrissebb hírek

Amerikai álomrajt – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
4 perce

Vasárnapi sportműsor: a németek és a hollandok is elkezdik vb-szereplésüket

Minden más foci
10 perce

Igor Thiagóval az élen, Raphinhával és Viníciusszal a széleken támad Brazília Marokkó ellen – íme, a kezdők!

Foci vb 2026
16 perce

Félidei eredmény: Katar–Svájc 0–1

Foci vb 2026
1 órája

Videó: íme, a 2026-os világbajnokság első tizenegyese

Foci vb 2026
1 órája

Abu Fani a Crvena zvezdánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Ezeket a szabályokat veszi át a vb-ről a Premier League

Angol labdarúgás
1 órája

Elkezdődött a Katar–Svájc világbajnoki csoportmérkőzés

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik