Kiss Pál Tamás egy 19. hellyel mutatkozott be a WSR-ben

2012.09.15. 13:57
null
Kiss Pál Tamás a 19. hellyel mutatkozott be a WSR-ben
Címkék
Kiss Pál Tamás a 16. rajthelyről indulva a 19. helyen fejezte be a World Series by Renault (WSR) 3.5 literes kategóriájának első futamát a Hungaroringen. A magyar pilóta a rajtot követően visszacsúszott az utolsó pozícióba, és végül a tizenkilencedik helyen fejezte be a versenyt. A futamot a holland Robin Frijns nyerte meg, aki így megerősítette vezető helyét az egyéni világbajnokság élén.

Kiss Pál Tamás gyorsan és remekül alkalmazkodott az új körülményekhez (először vezetett életében 530 lóerős, állítható hátsó szárnnyal rendelkező formaautót), mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a péntek délelőtti első teszten több mint egy másodpercet vert a GP3-as bajnokság idei 2. helyezettjére, Daniel Abtra, míg Aaro Vainiónak mindkét edzésen több mint két másodpercet osztott ki.

„Hihetetlen, mekkora erő lakozik ebben az autóban, és elképesztő, mennyi mindenre oda kell figyelni vezetés közben – egyszerre kell váltani, állítani a DRS-t, és a kanyarokat sem árt közben bevenni, úgyhogy nem egyszerű a feladat, de nagyon élvezem ezt a kihívást. A testem ugyan érzi, hogy fizikailag nagyobb igénybevételnek van kitéve, mint eddig bármikor, de a szemem és a lelkem már régóta vágyott arra, hogy ilyen tempóban haladjon alattam az autó az egyenesekben és a kanyarokban is. Most úgy érzem magam, mint aki kapott egy kis kóstolót a mennyországból, és alig várom a szombati folytatást” – járt a fellegekben a 21 éves pilóta.

Szombaton is tovább gyorsult az olasz BVM Target színeiben versenyző pilóta, hiszen az időmérő edzésen sikerült 1:30 alá kerülnie (1:29.426), igaz, ez az idő csak a 16. helyre volt elég.

A verseny azonban korántsem indult ilyen jól, hiszen Kiss Pál a rajtot követően visszaesett az utolsó helyre, onnan kellett volna visszakapaszkodnia. Úgy tűnt, hogy ez sikerül is neki, hiszen három kör alatt három pozíciót javított, de eztán beszorult Aaro Vainio mögé, így sokáig csak a 21. pozíció jutott neki. Később azonban kihasználta, hogy Vainio és Ghirelli egymással csatázik, és az ötös kanyarban elhúzott a finn pilóta mellett. Sajnos azonban nem sokáig tudta megtartani ezt a helyet, és Vainio két körrel később visszaelőzte őt az egyes kanyarban.

A múlt héten még a GP3-as bajnoki címért küzdő Vainio autója nem sokkal a verseny vége előtt megadta magát, így Kiss Pál eggyel előrébb lépett, arra azonban már nem volt esélye, hogy Daniel Abtot utolérje, így a 19. helyet szerezte meg első versenyén a WSR-ben.

A futamot a holland Robin Frijns nyerte meg Kevin Magnussen és Jules Bianchi előtt, így továbbra is ő vezeti a pilóták vb-pontversenyét.

A második futamot holnap rendezik meg a Hungaroringen délután egy órától – az Eurosport élőben közvetíti.

RENAULT-VILÁGSOROZAT
A WORLD SERIES BY RENAULT 12. FUTAMA, HUNGARORING (30 kör)
1.Robin Frijns (holland, Fortec Motorsports)
46:24.229 perc
2.Kevin Magnussen (dán, Carlim)
1.636 mp hátrány
3.Jules Bianchi (francia, Tech 1 Racing)
12.201 mp hátrány
...19. KISS PÁL TAMÁS (MAGYAR, BVM Target)
1:14.622 mp hátrány
Az élcsoport: 1. Robin Frijns (holland, Fortec Motorsports) 146 pont, 2. Jules Bianchi (francia, Tech 1 Racing) 140, 3. Sam Bird (brit, ISR) 127.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
5 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
6 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
6 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
7 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
7 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik