Túraautó-vb: Michelisz Brazíliában folytatja

2012.07.20. 12:09
Címkék
Majdnem két hónapos szünet után Brazíliában, Curitibában folytatódik a túraautó-világbajnokság 2012-es szezonja, ahol a magyar pilóták közül anyagi okok miatt csak Michelisz Norbert áll rajthoz.

A 3695 méter hosszú aszfaltcsík 2007 és 2011 között a FIA WTCC szezonnyitójaként szerepelt a versenynaptárban, míg most július közepére került. A Zengő Motorsportnál Wéber Gábor költségvetése az „európai szezonra", azaz a portugáliai futamig volt elég, de a pilóta és a csapat továbbra is dolgozik azon, hogy a szezon hátralévő tengerentúli viadalain rajthoz tudjon állni.

A WTCC pontversenyében hetedik helyen álló, hungaroringi futamgyőztes Michelisz számára nem lesz teljesen idegen a környezet, ugyanis 2010-ben már versenyzett a curitibai pályán, és a SEAT-tal mindkét futamon pontszerző helyen ért célba. Ez volt a Zengő Motorsport első világbajnoki versenyhétvégéje, ahonnan első nekifutásra pontokkal távozott.

A mostani versenyhétvége a pénteki félórás teszttel kezdődik, szombaton két szabadedzést és az időmérőt, vasárnap pedig a reggeli bemelegítő tréninget és a két 14 körös futamot rendezik, utóbbiakat magyar idő szerint 20.05-től és 21.20-tól.

A portimaói hétvége óta elmúlt idő szerencsére nem telt tétlenül. A Superstars-vendégszereplés és a teszt kiváló lehetőség volt számomra, hogy formában tartsam magam – mondta Michelisz. – A múlt heti slovakiaringi teszt alkalmával lehetőségünk nyílt még pontosabban felkészülni a további versenyekre, ugyanis a szlovák pálya hasonlít a hátralevő– köztük a curitibai – helyszínek karakterisztikájához. Ha minden jól alakul, akkor tovább csökken a hátrányom a privát értékelésben és akár egy újabb összetettbeli dobogós helyezéssel térhetünk haza."

Legfrissebb hírek

Vuelta: nagyszerű előkészítés után újabb Brennan-diadal

Kerékpár
9 perce

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
9 perce

Elhunyt az Eb-ezüstérmes birkózó, Rusznyák József

Birkózás
21 perce

Aranylabdástól korábbi Premier League-sztárokig: nyolc ingyen igazolható játékos, aki még csapatot keres

Angol labdarúgás
31 perce

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

Kajak-kenu: Csikós, Varga és Fejes nyerte meg a kieséses viadalt Szolnokon

Kajak-kenu
1 órája

Hadjar az Olasz Nagydíjat is kihagyja – hivatalos

F1
2 órája

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
2 órája