GP3: Kiss Pál Tamás Hockenheimben hangol a Magyar GP-re

2012.07.18. 15:45
Címkék
Kiss Pál Tamás a Formula–1-es sorozatot az európai helyszínekre elkísérő GP3-as bajnokság következő állomásán, Hockenheimben készül, de a napokban már gyakran eszébe fog jutni a soron következő feladat is, hiszen egy héttel később a Hungaroringen, hazai pályán száguldhat.

„Négy éve a svájci Formula Renault-bajnokság keretében már versenyeztem itt egyszer, de ez azért nem tegnap volt – mondta a hockenheimi pályáról Kiss Pál Tamás. – Persze nagyjából emlékszem a pályára, tudom, mikor merre kell fordulni, de az apró trükköket azért fel kell majd eleveníteni. Egy-két kör után szerintem már olyan lesz, mintha tegnap mentem volna utoljára ezen a pályán."

A pilóta csapata, az Atech CRS McLarennel kötött megállapodásának köszönhetően, szokás szerint a wokingiak F1-es főhadiszállásán készült, a csapat GP3-as szimulátorában már a jövő hét végi magyarországi futamra is melegített.

„Délelőtt Hockenheimben, délután pedig a Hungaroringen róttam a virtuális köröket, és körülbelül egy teljes versenyhétvégényi körszámot teljesítettem mindkét pályán. Természetesen fejben egyelőre csak a soron következő feladatra, a németországi versenyre koncentrálok, de most nagyon felpörögnek majd az események, hiszen egy hét múlva rögtön jön a hazai futamom, amire sosem lehet elég korán elkezdeni a felkészülést" – fogalmazott a magyar versenyző, aki Hockenheimben szeretne jó eredménnyel hangolni a hungaroringi hétvégére.

Legfrissebb hírek

Vuelta: nagyszerű előkészítés után újabb Brennan-diadal

Kerékpár
13 perce

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
13 perce

Elhunyt az Eb-ezüstérmes birkózó, Rusznyák József

Birkózás
24 perce

Aranylabdástól korábbi Premier League-sztárokig: nyolc ingyen igazolható játékos, aki még csapatot keres

Angol labdarúgás
35 perce

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

Kajak-kenu: Csikós, Varga és Fejes nyerte meg a kieséses viadalt Szolnokon

Kajak-kenu
1 órája

Hadjar az Olasz Nagydíjat is kihagyja – hivatalos

F1
2 órája

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
2 órája