GP3: Kiss Pál Tamás hazai dobogóról álmodik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.25. 13:45
null
Kiss Pál Tamás a belvárosban mutatta meg autóját, amellyel a Hungaroringen versenyez
Címkék
Kiss Pál Tamás dobogós helyezést szeretne elérni a GP3-as gyorsasági autóssorozat hétvégi, mogyoródi állomásán. A magyar versenyző második évét tölti a Formula–1 egyik előszobájának számító és annak európai betétsorozataként futó GP3-as szériában, ahol az idei esztendőt csapatváltást követően az angol Atech CRS GP színeiben kezdte meg. Jelenleg 11. helyen áll az összetett pontversenyben, az istálló 37 pontjából 36-ot ő gyűjtött.

 

„Tamással három éve dolgozunk együtt, s már a legelején láttam, hogy sikeres versenyző lesz – fogalmazott a szerdai, budapesti sajtótájékoztatón David Hayle, az Atech CRS GP csapatfőnöke, aki
hozzátette, hogy a magyar pilótára húzóemberként számítanak. – Ő szerezte csapatunk első dobogós helyezését Monacóban. Ezt sosem fogjuk elfelejteni neki, és reméljük, hogy még számos hasonló szép sikert érhetünk el együtt a jövőben. Bízom abban, hogy itthon fantasztikus versenye lesz a hétvégén."

„Hazai közönség előtt szeretnék a dobogóra állni. Ha ez sikerülne, majd esetleg még egyszer meg tudnám ismételni a következő versenyek valamelyikén, akkor az idény végén az első ötben végezhetnék – fogalmazta meg céljait a 21 éves pilóta, aki szeret esőben versenyezni. – Örülnék, ha a hétvégén esne az eső, mert ilyen körülmények között Silverstone-ban is jól ment a versenyezés, s csak a végén maradtam le egy jobb helyezésről. Ha sütni fog a nap, nehezebb dolgom lesz."

A miskolci születésű autóversenyző a múlt heti, hockenheimi futam után autója alulkormányozottságára és a kellő végsebesség hiányára panaszkodott, utóbbi miatt turbót cserélnek, a motort pedig gyorsrevízió alá vetik, míg kisebb módosításokról majd csak az első szabadedzés után döntenek. A Formula–1-es Magyar Nagydíj keretében a GP3-as futamra szombaton 17:20-tól és vasárnap 9:25-től kerül sor a Hungaroringen.

Legfrissebb hírek

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
1 órája

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
3 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
3 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
3 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
4 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
4 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
4 órája

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
4 órája
Ezek is érdekelhetik