Dakar-rali: nem valószínű, hogy a verseny visszatér Afrikába

MTI MTIMTI MTI
2012.01.13. 14:21
Címkék
A jövő évben is Dél-Amerikában rendezik meg a Dakar-ralit, s a szervezők egyelőre nem tervezik, hogy a viadalt újra Afrikában bonyolítsák le.

Etienne Lavigne versenyigazgató pénteken azt mondta, rengeteg tervük van a következő esztendőre vonatkozóan, de az afrikai visszatérésen nem gondolkodnak.

„Egyelőre csak annyit árulhatok el, hogy a 2013-as befutó Chilében, Santiagóban lesz" – nyilatkozta Lavigne.

A világ legnagyobb tereprali-viadalát először 2009-ben bonyolították le Argentínában és Chilében, majd a 2010-es és a tavalyi kiírást is itt rendezték. Az idei, 33. Dakaron Peru is bekapcsolódott a versenybe.

A ralit először 1978-ban bonyolították le, a rajt Párizsban, a cél pedig a szenegáli fővárosban volt, majd 2008-ban az észak-afrikai terrorfenyegetettség miatt törölni kellett a viadalt, s ez vezetett a kontinensváltáshoz is.

Legfrissebb hírek

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
5 perce

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
9 perce

Vb 2026: „Nagyon jó okkal” tagadták meg a szomáliai bíró beutazását – állítják az amerikaiak

Foci vb 2026
19 perce

„Nála a játék lelki szükséglet” – 130 éve született az olasz futball elfeledett magyar hőse

Népsport
28 perce

Hatodik világbajnokságára készül Guillermo Ochoa

Foci vb 2026
46 perce

Vági Márton: Az MLSZ gazdálkodása biztos lábakon áll

Labdarúgó NB I
1 órája

Javier Aguirre harmadszor próbálja megtörni az átkot a mexikói válogatottal

Foci vb 2026
1 órája

Nuno Campos: Norvégia, Marokkó és Kolumbia lehet a meglepetéscsapat

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik