Tereprali: békedíjra jelölték a Budapest-Bamako futamot

2011.10.26. 11:55
Címkék
Az „Év Sporteseménye a Békéért” díjra jelölték Monacóban a magyar Budapest–Bamako ralit. A Sport és Béke Díj nevű elismerést, amelynek idei jelöltjei között a Budapest–Bamako, Nagy Afrikai Futam is szerepel, Albert monacói herceg alapította. A díjat olyan személyek és szervezetek kapják évről évre, akik, illetve amelyek „kiemelkedő módon járultak hozzá a béke és a társadalmi stabilitás erősítéséhez a sporton keresztül” – adták hírül a futam szervezői.

Az elmúlt években olyan események és sportolók nyertek, akik megosztott vagy egymással konfliktusban álló közösségeket hoztak közelebb egymáshoz. A Budapest–Bamako szervezőit a kis afrikai falvakban végzett karitatív tevékenységükért, valamint „az afrikai és európai közösségek között lévő negatív előítéletek lerombolásában tett munkájukért” kapták a jelölést.

A kitüntetéseket október 27-én Albert herceg személyesen adja át a Monte Carló-i Chapiteu De Fonteville-ben.

Az először 2005-ben megrendezett tájékozódási maratoni rali egyik fontos célja volt, hogy hidat építsen Európa és Nyugat-Afrika között. Az első évben kevesebb mint 100 résztvevőből állt a verseny, ez a szám mára 500-600 indulóra nőtt. Évről évre csaknem 600-800 ezer eurónyi direkt adományt juttatnak el az indulók a falvakba, kórházakba és iskolákba.

A 2012-es futam a kontinens egyik legszegényebb országában, Bissau-Guineában ér majd célba, ahol a versenyzők iskolát alapítanak, gyerekeket oltanak be, egy falusi víztisztító rendszer építésében vesznek részt, és több tonnányi segélyt juttatnak el az ott élőknek.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda MK: fölényesen nyerte a címvédő a tavalyi döntő visszavágóját

Vízilabda
4 perce

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
7 perce

PL: Ipswich Town–Liverpool élőben az NSO-n!

Angol labdarúgás
11 perce

La Liga: Real Betis–Real Madrid 0–0

Spanyol labdarúgás
13 perce

Női kosárlabda-vb: Magyarország–Franciaország

Kosárlabda
18 perce

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
35 perce

Kovácsréti duplázott volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
41 perce

Gyémánt Liga: Molnár Attila harmadik a meghívásos 400 méteres versenyben

Atlétika
51 perce