Autókrossz: Kárai Tamás megnyerte az idei Európa-bajnokságot

MTI MTIMTI MTI
2011.09.26. 19:06
Címkék
Kárai Tamás az első helyen végzett a touring kategóriában az olaszországi Maggioréban rendezett hétvégi autókrossz Európa-bajnoki futamon, és ezzel megnyerte az idei kontinentális sorozatot.

A szövetségtől kapott tájékoztatás szerint az orosházi pilóta a sportág történetének első felnőtt magyar Eb-győztese lett.

Az idényzáró olaszországi verseny előtt csak néhány pont előnye volt Kárainak az évek óta legnagyobb ellenfelének tartott cseh Vaclav Fejfárral szemben, így egyértelmű volt, hogy aki nyeri az utolsó versenyt, azé az Eb-cím. A magyar autóversenyző és gépe, a Fábia a legfontosabb pillanatokban nem hibázott, így az övé lett a trófea.

Kárai Tamás 2000-ben kezdte pályafutását, majd nem sokkal később már bemutatkozott a nemzetközi porondon is. Két évvel ezelőtt nagyon közel került az Európa-bajnoki címhez, ám – miután az előző esztendőben a harmadik helyen zárt – be kellett érnie az ezüstéremmel.

Az elmúlt idényben autót váltott, de az első szezon inkább keserűséget, mintsem sikereket hozott neki a Skoda Fábiával. A technika azonban idővel kiforrott, tökéletesen megbízhatóvá vált, és ennek köszönhetően az idei kontinensviadalon Kárai a tíz futamból ötöt megnyert.

A juniorok között Szabó Krisztián korábban kétszer szerzett aranyat, de a felnőttek között ez a sportág első magyar Európa-bajnoki elsősége.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
4 perce

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
5 perce

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
5 perce

Vinícius és Mbappé mindent kihagyott, még a 11-est is – Parrott góljával nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
16 perce

Isak duplázott, Barcola bemutatkozott, győzött a Liverpool az Ipswich otthonában

Angol labdarúgás
28 perce

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni

Angol labdarúgás
33 perce

Alcaraz szettveszteség nélkül jutott tovább a US Openen, Szabalenka sem hibázott

Tenisz
36 perce

Hiába vezetett a Genoa, négy góllal válaszolva továbbra is veretlen a Como

Olasz labdarúgás
43 perce