GP3: új-zélandi siker a 2. versenyen, Kiss Pál a 14. helyen zárt

2011.08.28. 10:16
null
Kiss Pál Tamás nem tud az első tíz közelébe kerülni
Címkék
Kiss Pál Tamás a 14. helyen ért célba a GP3-as sorozat belgiumi állomásának második versenyén vasárnap délelőtt. A francia Tech 1-istálló magyar versenyzője a szombati futamot követően a 17. helyről rajtolt. A Lotus ART istálló kettős győzelmet aratott, hiszen a dobogó legfelső fokára az új-zélandi Richie Stanaway állhatott fel, míg a másodikra csapattársa, a brit James Calado.

A magyar pilóta a sűrű középmezőny tagjaként rótta a köröket, nem igazán volt lehetősége a nagy előrelépésre és a tíz között végeznie, leginkább más hibáiból és kieséséből profitált. Egy helyet az utolsó kanyarban lépett előre, amikor az előtte lévő elvétette a féktávot, és kisodródott.

„Azt gondolom, hogy nem rajtam múlt a hétvége, én mindent megtettem, de egyre jobban az látszik, hogy akármennyire koncentrálok, nem tudunk az első tízben lenni. Az az érzésem, hogy a többi csapat elment mellettünk a beállítások tekintetében, hiszen már nem tizedmásodperces hátrányról beszélünk, hanem másodpercekről. Pozitívumként értékelem, hogy a rajtok jól sikerültek, és ezzel az autóval is relatíve sokat tudtam előzni” – mondta Kiss Pál a futam után.

A Tech1 másik két pilótája közül a holland Thomas Hylkema a 21. helyen, utolsóként fejezte be a viadalt, míg a finn Aaro Vainio a verseny felénél kiesett.

Miután az összetettben élen álló, szombaton még futamot nyerő finn Valtteri Bottas (Lotus ART) a 19. helyen végzett, az őt követő Calado jelentősen csökkentette a hátrányát.

A sorozat a szeptember 11-i, monzai futammal zárul.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
2 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
2 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
2 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
2 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
2 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
2 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája