Kiss Pál Tamás a 11. helyen ért célba a szombat délutáni GP3-as versenyen a Hungaroringen, miután a verseny során végig előtte lévő Marlon Stockingeren az utolsó körben átverekedte magát. A magyar pilóta a verseny után önkritikusan értékelt.
„Részemről egy közepesen futott versenyen vagyok túl – nyilatkozta Kiss Pál Tamás. – Úgy gondolom, a lehetőségeimet nagyjából kihasználtam. Sajnálom, hogy nem tudtam hamarabb előrébb jutni, mert akkor az első bollyal tudtam volna menni.”Kiss Pál Tamás. – Úgy gondolom, a lehetőségeimet nagyjából kihasználtam. Sajnálom, hogy nem tudtam hamarabb előrébb jutni, mert akkor az első bollyal tudtam volna menni.”
A holnap 8.30 órakor rajtoló futamon a magyar közönség nemcsak a Hungaroringen, hanem a tévék képernyője előtt is szurkolhat a hétvége egyetlen magyar versenyzőjének, hiszen az RTL Klub élőben közvetíti a GP3 második futamát.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







