Autósport: Kiss a mezőny első harmadában zárta a GP3-as tesztet

2011.04.01. 15:55
Címkék
A héten újabb tesztelésen jutott túl Kiss Pál Tamás. A GP3-as gyorsasági autóverseny-sorozatban szereplő francia Tech 1-istálló 19 éves magyar pilótája az angliai Silverstone-ban száguldó 30 fős mezőny közepén autózott a három nap során, s az utolsó délutánon érte el az összesítésbeli legjobb helyezését, amikor 8. lett.

„Az utolsó nap délutánján örömmel láttam a nevem a legjobb három között. A még jobb tapadás és a még jobb köridők érdekében állítottunk az autón. Rövid időre visszaestem a kilencedik helyre, ám maradt elég új gumim, így minden boxkiállásnál új abroncsokkal mehettem vissza a pályára. Ennek köszönhetően sokáig a második és az ötödik hely között álltam. Az utolsó negyedórában visszacsúsztam a nyolcadik pozícióba – fogalmazott Kiss Pál Tamás, aki az első napot a 24., a másodikat pedig a 14. helyen zárta. – Még rengeteg és kemény munka vár ránk, de úgy gondolom, hogy az első komoly lépést sikerült megtennünk.”

A következő GP3-as hivatalos tesztre április 12. és 14. között Barcelonában kerül sor. A bajnokság május első hétvégéjén kezdődik Isztambulban, s a futamokat a Formula–1-es világbajnokság európai nagydíjainak betétversenyeiként (kivéve Monte-Carlót) rendezik meg. A mezőny július végén a Hungaroringre is ellátogat.

Legfrissebb hírek

Az Esbjerg és a Bucuresti győzelmével indult az FTC női kézi BL-es csoportja

Kézilabda
11 perce

Folytatnák jó sorozatukat a budapestiek – MTK–Kisvárda percről percre

Labdarúgó NB I
26 perce

Az Alpine ellopta a show-t: Gasly pole pozíciója után Russell szava is elakadt a monzai időmérőn

F1
37 perce

Baráth Péter ismét betalált, simán nyert a Sigma – videó

Légiósok
38 perce

NB II: előnyben a Misleny és a KTE, kettővel megy a Soroksár – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
45 perce

NB II: FC Ajka–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
48 perce

NB II: Kozármisleny–Mezőkövesd Zsóry

Labdarúgó NB II
55 perce

Női kosarasaink megverték Nigériát, 28 év után újra magyar győzelem vb-mérkőzésen!

Kosárlabda
1 órája