Africa Race: újabb szakaszt nyert a magyar kamion, és továbbra is vezet

Vágólapra másolva!
2010.01.02. 11:47
Címkék
Újabb szakaszsikert aratott és továbbra is vezet összetettben a Dakar-rali klasszikus útvonalán haladó Africa Race-en a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Tóth Tamás trió, amely egy Scaniával vágott neki a Szaharának. A tavalyi viadalon bronzérmet szerző legénység az újabb etapgyőzelemmel növelte a fórját az összetettben, amely immár majdnem tízperces.

Újév napján továbbra is marokkói terepen, La Mommie-ból Mrhimina irányába tartott a sivatagi tereprali-viadal karavánja, s a mezőnyre rendkívül hosszú, 433 kilométeres szelektív szakasz várt, amelyet 51 kilométernyi összekötő követett. Ahogyan előző este, a versenyzői eligazításon elhangzott, az útvonal pokoli volt: jelentős feladat várt a navigátorokra, ráadásul a résztvevők egy rövid szakasz erejéig megízlelték a dűnéket is.

A magyar csapat 7 óra 56 perc 52 másodperc alatt teljesítette a távot, így 9 perc 22 másodperccel volt jobb a második legjobb időt teljesítő portugál hölgynél, az MAN-nel szereplő Elisabete Jacintónál. Összesítésben a dunaszentbenedeki trió 13 óra 25 perc 2 másodperces idővel áll az élen, az üldöző Jacintóval szemben 10 perc 9 másodpercnyire növelve előnyét.

„Hosszú és fárasztó volt a mai nap, de szerencsére sikerült megúszni nagyobb problémák nélkül ezt az ember és gép számára egyaránt kíméletlen szakaszt. Egy defektünk volt ugyan, ám gyorsan végrehajtottuk a cserét és folytattuk az utunkat. Ma a navigátorunké, Czeglédi Péteré volt a főszerep. Mindannyian kalapot emelünk előtte, mert zseniális munkát végzett, a legnehezebb helyzetekben is megtalálta a helyes útirányt. Nagyszerű teljesítménye nélkül biztosan nem érhettünk volna el ilyen jó eredményt. Sikerült növelnünk az előnyünket, de továbbra is igyekszünk kímélni a kamiont, mert a verseny hátralevő része még mindig borzalmasan hosszú" – nyilatkozta a Qualisport tulajdonosa és pilótája, Kovács Miklós.

Szombaton, a viadal negyedik napján a mezőny Afrika „Monacója”, Agadir felé veszi az irányt: a vasárnapi pihenőnap előtt 300 kilométernyi szelektív és 351 kilométernyi összekötő szakaszt kell teljesíteniük az indulóknak.

Legfrissebb hírek

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 perce

Egy félresikerült etapból többet lehet tanulni, mint tíz győzelemből     

Jégkorong
19 perce

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
29 perce

Sportkönyvtár: Remegő lábak könyve

Képes Sport
50 perce

Böde Dániel előre aláírná az 1–1-et a kolozsváriak ellen

Európa-liga
1 órája

A para-asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet nyert Las Vegasban

Egyéb egyéni
1 órája

Argentínába szerződik az AS Roma világbajnok középpályása

Minden más foci
1 órája

Már a csoportkörben is lesz mit nézni a férfi vízilabda-vb-n

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik