Németh Kornél hatodik lett

2006.07.03. 00:43
Címkék
A legsikeresebb magyar krosszos, a 23 éves Németh Kornél egyéves kényszerpihenő után tért vissza a világbajnoki mezőnybe – méghozzá parádés szerepléssel.
A Svéd Nagydíjon suzukis honfitársunk az első futamban látványos felzárkózás után lett pontszerző a 17. hellyel, a második futamban pedig pályafutása legjobb eredményét érte el a királykategóriában: hatodikként végzett. Ki gondolta volna ezt akkor, amikor az első futam első körében bukott, és az utolsó helyre esett vissza?! Vb-futamgyőztesünk szerencsére nem sérült meg, és a motorja is egyben maradt, így megkezdhette a felzárkózást. Körről körre került egyre előrébb, és a 16.-ban már pontszerző helyen motorozott – a végén négy egység került a neve mellé. A második futamon bebizonyosodott: a rossz után mindig jó jön. Németh pályafutása egyik legjobb rajtját kapta el, már az indulás után a top tízben volt, és a hetedik körben elkezdett előzgetni, a hatodik helyig meg sem állt.„Az első futamot ugyan teljesen elrontottam a bukással, mégis elégedett vagyok. A hatodik hely a királykategóriában több mint biztató, nem gondoltam volna, hogy egy év kihagyás után ennyire elöl tudok végezni. Erőnlétileg mindkét futamot jól bírtam” – nyilatkozta Németh Kornél, aki a nagydíj összetettjében a harmadik legjobb privát motoros lett.Svéd Nagydíj, a motokrossz-vb 9. versenye, Uddevalla
MX1. 1. futam (22 kör): 1. Stefan Everts (belga, Yamaha) 38:45.263, 2. Barragan (spanyol, KTM) 4.324 mp h., 3. Coppins (új-zélandi, Honda) 14.111 mp h., ...17. Németh Kornél (magyar, Suzuki) 1 k h. 2. futam (22 kör): 1. Everts 39:54.109, 2. Ramon (belga, Suzuki) 3.881 mp h., 3. Strijbos (belga, Suzuki) 17.410 mp h., ...6. Németh Kornél 48.034 mp h.
A vb állása: 1. Everts 442 pont, 2. Strijbos 328, 3. Leok (észt, Kawasaki) 294, ...29. Németh Kornél 19
Legfrissebb hírek

Bundesliga: elgázolta a Wolfsburgot a Stuttgart

Német labdarúgás
4 perce

„Azt éreztem, hogy saját magammal kell küzdeni” – Major Veronika az Eb-arany után

Egyéb egyéni
6 perce

Három gól szögletből, az Arsenal legyőzte a Chelsea-t a PL-forduló rangadóján

Angol labdarúgás
8 perce

Szőke Alex bronzérmes a tiranai UWW-rangsorversenyen

Birkózás
14 perce

NB I: Ferencváros–Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája

Varga Barnabás volt a főszereplő az AEK-ban: gól és gólpassz – videó

Minden más foci
1 órája

Csak a hajrában tudott egyenlíteni a nagy fölényben játszó Elche az Espanyol ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Tovább menetel a tavasszal remeklő Nyíregyháza! Ezúttal Felcsútról vitte el a három pontot

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik