csupasport bannerhátsófüves banner

Az eső, a szél és a sok kanyar sem akadályozta meg, győzött a BUFF hatórásán

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.10.22. 16:48
null
Rebbenszki Gábor 78.354 kilométert tett meg a Balatonfüredi Ultrafutó Fesztivál hatórás számában, amellyel aranyérmet szerzett.

Remek teljesítménnyel győzött a Balatonfüreden. Mi volt a célja a verseny előtt?

Mindenképpen az első háromban szerettem volna végezni – mondta Rebbenszki Gábor –, előzetesen a nyolcvan kilométert tűztem ki magam elé célként, közel voltam hozzá, úgyhogy elégedett vagyok a teljesítményemmel, a körülményekhez képest kihoztam magamból a maximumot.

Milyen volt a futás? Az eső mennyire nehezítette meg a dolgát?

Volt hullámvölgye a verseny alatt?

Két nagyon kis holtpontom volt, de két kör után máris túllendültem rajtuk.

Milyen hangulatú volt a verseny?

Korábban többször is részt vettem a Balatonfüredi Ultrafutó Fesztiválon, és mint mindig, ezúttal is nagyszerű volt a rendezés. Igaz, a pálya változott a korábbiakhoz képest, ez új volt nekem és a társaimnak. A sok kanyarral együtt is tetszett, jó el volt szeparálva, nem zavart senki, sem bringás, sem gyalogos. Ahogy említettem, egyedül a sok kanyart kellett megszokni, de az sem jelentett gondot. Remek hangulatú versenyen vagyok túl.

Több mint tíz hónap telt el az évből: hogyan tekint vissza az eddigiekre?

Teljes mértékben elégedett vagyok az évaddal. Az esztendő elején az Omszki Ultra száz kilométerén nyertem, most pedig a Balatonfüreden aratott győzelmemmel sikerült eredményesen zárnom. A kettő között a Sárga70-en a harmadik helyen végeztem, a Bodri Trailen a korosztályomban második helyezett lettem, valamint büszke vagyok arra is, hogy tizenhat órán belül teljesítettem az Ultra Trail Hungary száztizenkét kilométerét.

Milyen céljai vannak az év hátralévő részére?

Az évet az október végi Super6 hatórás versennyel zárom, majd kis pihenő után jön is az alapozás a következő esztendőre, amelyre ismét jelentős céljaim lesznek.

Fotók: BUFF, Rebbenszki Gábor Facebook-oldala

Legfrissebb hírek

Nem akart versenyezni, végül megnyerte a félmaratoni távot

Csupasport
18 órája

Verseny közben döntött a távról – győzelem és egyéni csúcs lett belőle

Csupasport
2025.11.30. 11:23

Nehéz út van mögötte, de már látja a fényt az alagút végén

Csupasport
2025.11.27. 12:13

Hazai pályán versenyzett, győzött is az Őrségben

Csupasport
2025.11.26. 12:05

Bekapcsolt a versenyszellem, meglepő győzelmet aratott

Csupasport
2025.11.24. 18:20

Keller Sándor hiszi, kiemelkedő eredményre lehet képes a backyardban

Csupasport
2025.11.22. 15:16

Elkönyvelte a második helyet, végül aranyérem került a nyakába

Csupasport
2025.11.21. 12:24

Jön a Balaton Maraton futóbuli, a péceli teljesítménytúra és a Naszály Trail terepfutás

Csupasport
2025.11.20. 09:36
Ezek is érdekelhetik