Gyászos hóhiány, egyetlen magyar pályán lehet síelni

Csupasport CsupasportCsupasport Csupasport
Vágólapra másolva!
2023.01.06. 10:12
A hét közepén Eplény is bezárt, maradt Mátraszentistván, ahol előszezoni árakkal várják a vendégeket.

„Január 4-től zárva vagyunk” – ez a nem túl szívderítő mondat fogadja a látogatót az Eplényi Síaréna honlapján, jelezve, hogy a meglehetősen meleg idő már a magyar sípályáknak is sok nehézséget okoz. Olyannyira, hogy végül a visegrádi pálya ki sem tudott nyitni, Sátoraljaújhely kinyitott, de már az óév végén bezárt, a Normafánál pedig sífutáshoz és szánkózáshoz volt elegendő hó, de előbb a szánkózás lett kivitelezhetetlen, majd a sífutópályát is be kellett zárni.

Magyarország sosem volt sínemzet. Néhány éve ugyan hivatalosan még tizenhárom sípályáról beszélhettünk, mára alaposan csökkent a számuk.

Január 6-ra maradt egyedülinek Mátraszentistván, ahol síelni lehet, de kérdés, hogy meddig – az esti lesiklásra most ott sincs lehetőség.

„Minden lapát hóért megküzdünk! Mindent megteszünk, hogy nyitva maradhassunk a téli szünetben! Az előrejelzések szerint erősebb lehűlés nem érkezik a következő napokban, ezért a meglévő hómennyiséggel és kedvezményes előszezoni jegyárakkal működünk” – írták a közösségi oldalon (nyitó képünkön a mátraszentistváni „tavaszi” sípálya).

A sielok.hu oldal beszámolt róla, hogy Ausztriában is gondot okoz a rossz hóhelyzet, a hétvégén például Lackenhof és Hochkar terepein a túrázókat is várják, Mariazell és Semmering pedig a bringásokat is fogadja.

Még szomorúbb, hogy az osztrák sípályákon ebben a szezonban már tizenhárom halálos baleset történt. Részben a hóhiány is tragédiához vezethet, hiszen a pályák mellett nincs hó, és a kicsúszás, pályatévesztés a köves talajon végzetes lehet.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik