Öt órát sikerült spórolni

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2018.05.24. 14:41
Remek eredményt ért el Toldi Péter az Olympian Race-en – a második helyet szerezte meg, így nemcsak az idei, hanem a jövő évi Spartathlonon is indulhat.

Mivel a magyar ultrafutó az elvárt 22 óra alatt (egészen pontosan 20:36:11.524-es idővel) teljesítette a Nemea és Olympia közötti 180 kilométeres távot, elviekben lehetősége lesz rá, hogy – az idei szeptemberi verseny után – jövőre is rajthoz álljon a Spartathlonon.

Rutinos magyar ultrafutók álltak rajthoz az idei Olympian Race-en, mégis ön érte el a legjobb eredményt, a második helyen zárt ezen a kemény terepversenyen.
Engem is meglepett az eredményem, hiszen még kezdőnek számítok ebben a műfajban. Az első ultrámat 2015-ben teljesítettem, míg az első kétszáz kilométer feletti versenyem a tavalyi Ultrabalaton volt, szóval nincs még akkora tapasztalatom. Ráadásul most futottam először Görögországban, de nagyon jó benyomásokat szereztem, jó élmény volt ilyen terepen a görög tavaszban versenyezni – mondta Toldi Péter, aki teljesen autodidakta módon kezdett el futni, így ismerte meg az ultrafutás sajátosságait.

Versenyként tekintett a viadalra vagy egy újabb kihívásként?
Nem versenyezni, hanem teljesíteni mentem Görögországba, aztán

amikor a nyolcvannegyedik kilométernél realizáltam, hogy a második helyen állok, versennyé vált számomra ez az ultra,

s igyekeztem tartani a pozíciómat. Előzetesen 25 óra körüli időt vártam magamtól, hogy ebből húsz és fél óra lett, az engem is nagyon feldobott.

NEMEA-OLYMPIA
Táv: 180 km
A magyarok eredményei:
2. Toldi Péter 20:36:11.524
5. Kovács Ádám 21:50:02.720
16. Szőnyi Ferenc 24:36:55.797
30. Simonyi Balázs 26:50:40.834


Egy másik magyar induló, az Ultra című film rendezője, Simonyi Balázs „horrorképet” posztolt a talpáról a versenyt követően, a köves, kavicsos, murvás terep rendesen ledózerolta a bőrét.


Önnek mi jelentett nehézséget?
Főként az ereszkedések a lejtőkön, azok rendesen megviselték a lábamat, de szerencsére sikerült sérülés nélkül, némi izomlázzal megúszni a versenyt. Az ereszkedések extra fáradtságot jelentenek, pláne a sokadik órában, a sokadik kilométer után. Nem vagyok egy nagy terepultrás, inkább az aszfalton mozgok otthonosabban, de a szeptemberi Spartathlon miatt, amely az első lesz az életemben, több hegyi futást kell beiktatnom a felkészülésembe a Bükkben és a Mátrában. És persze továbbra is fontosak lesznek az erősítő, izomerő-fejlesztő edzések, amelyek során nemcsak a lábra, hanem a törzsre, a hátra és a hasizomra is nagy hangsúlyt kell fektetni.


Éves szinten hány ultrát, hány száz kilométert bír el egészségesen az ember?
Ez egyénfüggő. Én évi öt-hat ultránál nem vállalok többet, és ebből két olyan verseny van, amelyre igazán hegyezni kell magamat, a többi a felkészülést szolgálja.

A második helyezés új távlatokat nyitott meg Toldi Péter előtt

Nyilván a következő csúcsesemény a szeptemberi Spartathlon lesz. A futás mellett hogyan kell mentálisan készülnie erre a viadalra?
A futásra természetesen futással lehet készülni, de mentálisan is fel kell készülni, hiszen olyan pillanatnyi helyzetek adódnak, amelyekhez azonnal alkalmazkodnia kell az embernek. Nem akarom túlmisztifikálni vagy elbagatellizálni ezt a versenyt, hatalmas megtiszteltetés lesz számomra, hogy én is ott leszek a rajtnál, és igyekszem a lehetőségeimhez mérten a tudásom legjavát adni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik