TALÁLATOK A(Z) NS-publicisztika CÍMKÉRE

ALAPVONAL. Akinek nem a tanítvány, hanem önmaga, a saját önmegvalósítása az első, vagy pusztán pénzt akar keresni, és unja, utálja, amit csinál, az az igazi gyermekbántalmazó; kifacsart testek és lelkek, idő előtt kiégett, a sportból kiábrándult fiatalok mondanak ítéletet a munkájáról – fegyelmi határozatok nélkül is.

ALAPVONAL. Miért nem lehetett kimondani, hogy itt azért kőkemény gazdasági döntés (is?) született? Braathen nem a Copacabana homokján tette meg a bejelentést, hanem »szárnyakat adó« támogatója osztrák központjában. Ami csak keretbe foglalta az egész ügyet, hiszen az egyébként zseniális és különc norvég azért hagyott fel a profi síeléssel, mert a norvég szövetséggel nem tudott dűlőre jutni a szponzorkérdésben.

ALAPVONAL. Az Empoli korábbi vezetőedzője, Aurelio Andreazzoli szerint felháborító, hogy hétről hétre a VAR ítéleteiről beszél mindenki, nem magáról a meccsről, ami nem a játékvezetők hibája, hiszen ők is »áldozatok«. Úgy véli, a sportág jövője a tét, a legnagyobb probléma pedig szerinte is az, hogy tízen tízféle módon értelmeznek egy-egy helyzetet, sokszor a szurkolók sem értik, melyik ítélet miért születik.

ALAPVONAL. Olaszországi viszonylatban minden idők legmagasabb eladott példányszám-mutatóját a La Gazzetta dello Sport hozta az olasz labdarúgó-válogatott berlini világbajnoki győzelme után, a 2006. július 10-i lapszámból (címlapján az azóta pólón, bögrén, sapkán visszaidézett »Tutto vero!«, »Mind igaz!« főcímmel) nem kevesebb mint 2 302 808 példányt adtak el.

ALAPVONAL. A PSG rengeteg pénzből összetákolt, csillogó-villogó, ám mégiscsak könnyűszerkezetes palota, amely előbb-utóbb összeomlik.

ALAPVONAL. A Nantes otthonában aratott 2–0-s metzi győzelem mindenesetre még időben jöhetett ahhoz, hogy a hosszas »oxigénhiány« ne okozzon visszafordíthatatlan károsodást. (…) Bölöni László kihívásként tekint a feladatra, amelynek teljesítése talán nagyobb bravúr lenne, mint átlagos helyzetben európai kupaszereplést érő helyre navigálni egy csapatot.

ALAPVONAL. Tudom, korunk főként a látszatra adó illemszabályainkra fittyet hánytak az MTK-futballisták és Schön középpályás, de tart már ott az álszentség, hogy üdvözöljek minden emberi gesztust. Mert – és itt utasítok el egy másik bevett közhelyet – a futball is egyéni sport, csak éppen kell hozzá tizenegy ember.

ALAPVONAL. A Nemzeti Sport 1924. március 1-jei számában markánsan kijelölte a – nem a lap hasábjain, hanem a parlamenti padsorokban zajló – vita alapjait, hiszen leszögezte: »A sport fejlődésének az volt a múltban az egyik legnagyobb akadálya, hogy az állami élet szervei teljes közönnyel viseltettek irányában (…)«. Ezt szinte ugyanebben a formában a rendszerváltás után is többször megállapíthattuk.

ALAPVONAL. a jelenlegi aktív, már Európa-bajnokságokat megjáró, válogatott szinten is sikeres mai focistáinké lesz az az új generáció, amely rövidesen megreformálhatja a szakkommentátori munkát is, az általános elfogadottság tekintetében mindenképpen.

ALAPVONAL. Megmosolyogtató olvasni-hallani, amikor sehonnan sem jövő és pontosan oda is tartó edzők az eredménykényszer nyomásával indokolják a hozzájuk hasonló környezetből érkező, rutinosnak hitt labdarúgók bevetését, miközben a világ egyik legjobbja elballag a klub akadémiájára, aztán olyan lazán emel be a csapatába egy, kettő, három, akármennyi játékost, mintha világéletében ott futballozott volna.

ALAPVONAL. Az utolsó meccs után azért akadtak, akik kóvályogtak az ünneplés után, de nem azért, mert sok volt a tészta, vagy mert túledzettek lettek volna... Ennyi bőven belefért. Az meg nagyon kellett, hogy Mexikóról végre más emlékünk is legyen, mint a szovjetek elleni 0–6.

ALAPVONAL. Más idők jártak akkoriban a fotóriportereknél is. Hol volt még a digitális technika, spórolni kellett a filmmel, egyetlen képbe kellett sűríteni a történetet, láthatóvá tenni, ami a fotóst, mint például a ma 80 éves Rédei Ferencet gondolkodásra késztette. Egy-egy meccsen, versenyen el kellett kapnia a legjellemzőbb pillanatokat, amihez enyhén szólva sem ártott, ha ő maga is megfordult a pályákon, tudta, milyen helyzetből mi következhet.

ALAPVONAL. A nemrégiben elhunyt Kiptum viszont egészen más pályát követett, vagyis a pályaversenyeket széles ívben elkerülte, egyik nyilatkozatából az derül ki, hogy szöges cipő nem is volt a lábán. Edzéseinek volumenét is sokan kétségbe vonták, mert míg a többség heti 230-240 kilométeres adagokat teljesít, Kelvin adott periódusokban akár 300 kilométerre is növelte a távot.

ALAPVONAL. Hóembert építeni szinte nehezebb, mint NB I-es csapatot, a földes-kopott sípályákon pedig régóta a hóágyú lövi szét a régi természet illúzióját. Beletörődhetünk abba, hogy az alföldi gyerek havas tájat legfeljebb a karácsonyi mesekönyvekben lát, a fővárosi pincékből pedig csak mutatóba kerülnek elő a szánkók.

ALAPVONAL. Újjáépíteni az Újpestet. Ez pedig közérdek, azaz, ha nem is feltétlenül ma este, de közvetve ferencvárosi érdek is. És nem csak azért, hogy újra értelmet, tartalmat nyerjen a derbi.

ALAPVONAL. Sárközy nélkül nem lett volna Kercsó-éra, Kercsó nélkül nem lehetett volna Sárközy-éra. Nem véletlenül van helye mindkettejüknek a magyar hokihírességek csarnokában!

ALAPVONAL. A ma 70 esztendős Gerendás György anno az úszásról a vízilabdára váltott. Nem volt rossz csere, hiszen mindössze 35 élvonalbeli meccs volt a háta mögött, amikor Gyarmati Dezső beválogatta, és Montrealból (1976) olimpiai bajnokként tért haza. (…) Szenvedélyes edző, korábban még inkább az volt.

ALAPVONAL. És persze akkor is Andreas Brehme voltam a legszívesebben, ha az emeletes házak ölelésében megbúvó maroknyi futballpályán játékost választottunk magunknak. Brehme, a megbízható. Brehme, a fáradhatatlan. Brehme, a kétlábas. Brehme, a technikás. Brehme, az utolsó reménysugár. Brehme, a legszürkébb színes folt a világ futball-labdát formázó lakatlan szigetén. Valahol ott legbelül akkor örökre bennem maradt egy darabka Andreas Brehméből.

ALAPVONAL. Szakmunkásból mester lett, az egyik legkeresettebb portéka a piacon. Bár helyesebb talán úgy fogalmazni, hogy ő és a stábja. Tizenketten dolgoznak a háttérben, és aki vinni akarja őket, alighanem csak »csomagban« viheti.

ALAPVONAL. A néhány perces őrült száguldás után célba érő síelő hosszan tartó zihálása nem a hiányos felkészültség jele, hanem annak bizonyítéka, hogy mennyire mindenféle határokat ostromló teljesítmény egy-egy futam abszolválása. Az egyéb érzésekről csak a sportolók beszámolóiból értesülhetünk, de amennyire lenyűgözőek, legalább annyira ijesztőek is az olyan nyilatkozatok, mint hogy »az utolsó száz méterre nem emlékszem«.