Mint ismert, az Opta szuperszámítógépe időről időre tízezerszer leszimulálja az adott sorozatból hátralévő időszak lehetséges forgatókönyveit, s a számítások alapján teszi közzé a csapatok esélyeit. A szuperszámítógép előrejelzései azonban csak azt mutatják meg, hogy az erőviszonyok alapján melyik lenne a legvalószínűbb végkimenetel, s ez alapján nagy meglepetés, hogy a Paris Saint-Germain és az Internazionale vívja a müncheni BL-finálét.
Szeptemberben, miután ismertté vált a ligaszakasz sorsolása még a tavalyi győztes Manchester City számított a favoritnak 25.3 százalékkal, megelőzve a Real Madridot (18.2 százalék) és az Intert (10.9 százalék), ugyanakkor azon a listán a PSG csak kilencedik volt mindössze 2.4 százalékos eséllyel – az Arsenal, a Bayer Leverkusen, a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München sikere is valószínűbbnek tűnt ekkor.
A ligaszakasz ötödik fordulója után, amikor a PSG a kiesést jelentő 25. helyen állt 10.6 százalékot adott az Opta arra, hogy Luis Enriquéék tovább sem jutnak, de végül utolsó három meccsüket megnyerték és a 15. helyen verekedték be magukat a rájátszáskörbe, míg az Inter negyedikként végzett és automatikusan bejutott a legjobb 16 közé.
A nyolcaddöntő sorsolása előtt, február 20-án a milánóiak 12.4 százalékkal a negyedik legesélyesebb csapatnak számítottak a BL-trófea elhódítására, míg a PSG úgy állt 8.8 százalékkal a rangsor hatodik helyén, hogy két későbbi ellenfele, a Liverpool (20.2 százalék) és az Arsenal (16.8 százalék) volt a két legesélyesebb a végső sikerre.
A sorsolás után a szuperszámítógép adatai szerint az Inter esélyei 0.3 százalékkal emelkedtek, míg a PSG annak ellenére maradt 8.8 százalékon, hogy az akkor is legesélyesebbnek vélt Liverpoollal csapott össze a 16 között.
A negyeddöntők első meccsei után már egyre pontosabb előrejelzései voltak az Optának, ugyanis azt a négy csapatot tartotta a legesélyesebbnek a négy közé jutásra, melyek végül be is jutottak: ekkor az Arsenal volt a favorit (27.8 százalék), megelőzve a Barcelonát (25.9 százalék), a PSG-t (21.9 százalék) és az Intert (19.8 százalék).
Az elődöntő mezőnyének kialakulása után azonban nem jöttek be a szuperszámítógép „jóslatai”, továbbra is az Arsenal Bajnokok Ligája-győzelmét vetítették előre (28.7 százalék), megelőzve a negyedikről a második helyre fellépő Simone Inzaghi-csapatot (25.5 százalék), a párizsiakat (24 százalék) és a gránátvörös-kékeket (21.8 százalék).
Mint ismert, végül a második és harmadik legesélyesebb csapat, az Inter és a PSG vívta ki a müncheni döntőbe jutást, amely előtt az Opta ismét elvégezte szokásos szimulációját, amely szerint a franciák sikerére valamivel nagyobb az esély (53.6 százalék), mint az olaszokéra (46.4 százalék).
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Május 31., szombat
21.00: Paris Saint-Germain (francia)–Internazionale (olasz), München (Tv: RTL) – élőben az NSO-n!