BL: szűkült az FTC lehetséges selejtezős ellenfeleinek köre

2020.08.08. 22:02
null
Vasárnap kiderül, lesz-e okuk örömre a sorsolás után Sigéréknek (Fotó: Földi Imre)
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) közzétette a kalapok besorolását a Bajnokok Ligája-selejtező vasárnap déli sorsolása előtt, s kiderült, a Ferencváros svéd vagy izlandi ellenfelet kaphat – esetleg az előselejtezős torna győztesét.

 

A SELEJTEZŐ SORSOLÁSA

A BL-selejtező az előselejtezővel kezdődött, s miközben az északír Linfield és a koszovói Drita bejutott a minitorna kedden rendezendő döntőjébe, már zajlik a vasárnap déli sorsolás előkészülete is. Ennek jegyében az UEFA elkészítette a kalapok beosztását is: a kalapokba három kiemelt és három nem kiemelt csapat került – kivéve a negyediket, ahova négy.

A Ferencváros az 1. csoport kiemeltjei közé került a lengyel Legia Warszawa és a skót Celtic társaságában, míg a nem kiemeltek – vagyis a lehetséges ellenfelek – a svéd Djurgarden, az izlandi KR Reykjavík, valamint az előselejtezős torna győztese.

A selejtező első fordulóját augusztus 18–19-én rendezik meg, a párharc egymeccses lesz (zárt kapuk mögött), a pályaválasztó kilétéről is sorsolás dönt.

Az FTC-nek négy párharcot kell megnyernie a BL-főtáblára jutáshoz, három megnyert meccsel az Európa-liga csoportkörébe jut. Ha kiesik a BL-ből, az Európa-liga selejtezőjébe kerül. Ugyanakkorha a BL-selejtező 1. fordulójából továbbjut, a másodikban már nem lesz kiemelt.

A BL-SELEJTEZŐ 1. FORDULÓJÁNAK SORSOLÁSI BEOSZTÁSA

1. CSOPORT

Kiemeltek: Celtic (skót, 34 koefficienspont), Legia Warszawa (lengyel, 17), Ferencváros (9)
Nem kiemeltek: Djurgarden (svéd, 4.550), KR (izlandi, 2.5), az előselejtezős torna győztese: Linfield (északír, 4.25) VAGY FC Drita (koszovói, 1.5)

2. CSOPORT

Kiemeltek: Crvena zvezda (szerb, 22.75), Sheriff Tiraspol (moldovai, 12.75), FK Sarajevo (bosnyák, 4.75)
Nem kiemeltek: Fola Esch (luxemburgi, 4.75), Connah's Quay Nomads (walesi, 3.25), Europa FC (gibraltári 2.75)

3. CSOPORT

Kiemeltek: Ludogorec Razgrad (bolgár, 26), CFR (Kolozsvár, romániai, 12.5), Omonia (ciprusi, 5.35)
Nem kiemeltek: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói, 4.25), FC Ararat-Armenia (örmény, 2.5), Floriana (máltai, 1.15)

4. CSOPORT

Kiemeltek: Asztana (kazah, 29), Qarabag (azeri, 21), Maccabi Tel-Aviv (izraeli, 16.5), Dinamo Tbiliszi (grúz, 4.75)
Nem kiemeltek: Dinamo Breszt (fehérorosz, 3.775), Riga FC (lett, 3.5), KF Tirana (albán, 1.475), FK Szileksz (északmacedón, 1.475)

Legfrissebb hírek

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar

Kerékpár
5 perce

Első hazai sikerével maradt veretlen az Osasuna a La Ligában

Spanyol labdarúgás
9 perce

La Liga: Barcelona–Rayo Vallecano 0–0

Spanyol labdarúgás
23 perce

Kapufa és nagy helyzetek már az első 15 percben az Aston Villa és az Arsenal összecsapásán

Angol labdarúgás
29 perce

Malen ezúttal duplával jelentkezett, ismét négy góllal nyert a Roma

Olasz labdarúgás
57 perce

Motokrossz-vb: Magyarország 2028-ban Piliscséven rendezhetne futamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája

NB II: Szeged-Csanád GA–Kolorcity Kazincbarcika SC

Labdarúgó NB II
2 órája