BL: északír és koszovói siker az új idény előselejtezős rajtján

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.08.08. 21:38
Bár a Bajnokok Ligája 2019–2020-as idénye még nem fejeződött be (szombaton két meccset rendeznek a tavaszról elmaradt nyolcaddöntő visszavágók közül), a svájci Nyonban megrendezendő, négycsapatos előselejtező tornával kezdetét vette a sorozat 2020–2021-es kiírása.

A nyoni előselejtező torna első meccsén az északír bajnok Linfield a második félidőben szerzett két góllal 2–0-ra nyert a San Marinó-i Tre Fiori ellen. A találkozót magyar játékvezető, Berke Balázs vezette. A másik szombati mérkőzésen a koszovói bajnok FC Drita az andorrai bajnok Inter Club ellen lépett pályára, és 2–1-es győzelmet aratott. A két továbbjutó augusztus 11-én ugyancsak Nyonban csap össze egymással a selejtező 1. fordulójába jutásért.Linfield a második félidőben szerzett két góllal 2–0-ra nyert a San Marinó-i Tre Fiori ellen. A találkozót magyar játékvezető, Berke Balázs vezette. A másik szombati mérkőzésen a koszovói bajnok FC Drita az andorrai bajnok Inter Club ellen lépett pályára, és 2–1-es győzelmet aratott. A két továbbjutó augusztus 11-én ugyancsak Nyonban csap össze egymással a selejtező 1. fordulójába jutásért.

Az 1. forduló vasárnapi sorsolását kiemeltként várja a magyar bajnok Ferencváros. A sorsolást 12 órától rendezik meg Nyonban.

BAJNOKOK LIGÁJA, 2020–2021
Előselejtező (Nyon – Svájc)
Linfield (északír)–Tre Fiori (San Marinó-i) 2–0
(Héry 71., Manzinga 83.)
FC Drita (koszovói)–Inter Club d'Escaldes (andorrai) 2–1
(Shabani 21., Namani 45., ill. E. García 29.) Augusztus 11.: A két párharc győztesének mérkőzése

A BAJNOKOK LIGÁJA SELEJTEZŐJÉNEK 1. FORDULÓJÁBAN ÉRDEKELT, MÁR ISMERT CSAPATOK

Biztosan kiemeltek lesznek (ezek a csapatok nem találkozhatnak egymással az első körben): Celtic (skót, 34 koefficienspont), Asztana (kazah, 29), Ludogorec Razgrad (bolgár, 26), Crvena zvezda (szerb, 22.75), Qarabag (azeri, 21), Legia Warszawa (lengyel, 17), Maccabi Tel-Aviv (izraeli, 16.5), Molde (norvég, 15), Sheriff Tiraspol (moldovai, 12.75), CFR (Kolozsvár, romániai, 12.5), Ferencváros (9), Dundalk (ír, 8.5), Slovan Bratislava (szlovák, 7), Suduva (litván, 6.75), Omonia (ciprusi, 5.35), FK Sarajevo (bosnyák, 4.75), Dinamo Tbiliszi (grúz, 4.75)

A Ferencváros lehetséges ellenfelei (azon csapatok, melyek nem lesznek kiemeltek a sorsolásnál): Fola Esch (luxemburgi, 4.75), Djurgarden (svéd, 4.550), Buducsnoszt Podgorica (montenegrói, 4.25), Flora (észt, 4.1), Dinamo Breszt (fehérorosz, 3.775), Riga FC (lett, 3.5), Connah's Quay Nomads (walesi, 3.25), Europa FC (gibraltári 2.75), KÍ (feröeri, 2.75), NK Celje (szlovén, 2.6), FC Ararat-Armenia (örmény, 2.5), KR (izlandi, 2.5), KuPS (finn, 2.5), KF Tirana (albán, 1.475), FK Szileksz (északmacedón, 1.475), Floriana (máltai, 1.15)

Az előselejtezőből érkezik:a Linfield (északír, 4.25), FC Drita (koszovói, 1.5), Tre Fiori (San Marinó-i), Inter Club d'Escaldes (andorrai) négyes tornájának győztese

Legfrissebb hírek

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
17 órája

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
17 órája

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
19 órája

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
19 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 13:09

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45
Ezek is érdekelhetik