Tartalékos BATE vár a Lokira

2012.07.26. 09:08
null
A BATE több játékosa sem vehet részt a fehéroroszországi odavágón (fotó: Action Images)
Címkék
Az olimpia is komoly hatással lesz a Debrecen–BATE Boriszov labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőre, hiszen a fehérorosz csapat öt játékosa is ott lesz Londonban, ráadásul hárman alapembernek számítanak.
A fehérorosz válogatott Brazíliával Egyiptommal és Új-Zélanddal került azonos csoportba az olimpiai focitornán, és miután az ötkarikás együttesben szép számmal kapnak helyet BATE-játékosok, így ez a Debrecen elleni BL-meccsekre is hatással lehet.

Az ötkarikás együttes 18-as keretében öt BATE-játékost találhatunk. A két kapus, Aliakszandr Hutar és Andrej Scsarbakov ebben a szezonban kevés lehetőséget kapott, ebben a szezonban inkább Andrej Gorbunov élvezte a bizalmat. Az idényben egy bajnokin védő Hutar azonban tavaly alapember volt, a válogatottba is meghívót kapott, de végül nem mutatkozhatott be.

A három mezőnyjátékos azonban mindeddig kihagyhatatlan volt, igaz, a Vardar elleni visszavágón egyikük sem kapott szerepet. A honosított brazil, Renan Bressan már a nagyválogatottban is játszhatott, ebben a szezonban 15 bajnokin négyszer volt eredményes. Középpályás társa, Dzmitrij Baha szintén 15 bajnokin kapott lehetőséget a lehetséges tizenhétből, ő ötször vette be az ellenfelek hálóját. A kvintettet Dzjanisz Paljakov egészíti ki, a védő tizenhárom meccsen játszott.

Az említett ötös mindenképpen kihagyja a Debrecen elleni párharc első, augusztus 1-i mérkőzését, mivel az olimpiai csoportmeccsek utolsó fordulóját augusztus elsején vívják. Amennyiben a fehéroroszok kivívnák a továbbjutást, augusztus 4-én negyeddöntőznének, és ha onnan is továbblépnének, akkor hetedikén jöhetne az elődöntő. A bronzmeccsre tizedikén, a döntőre tizenegyedikén kerül sor.

A Debrecen elleni visszavágó augusztus nyolcadikán lesz.
Legfrissebb hírek

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
15 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
45 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
9 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
9 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája