Bicajjal juthat túl a Skënderbeu a Lokin

Vágólapra másolva!
2012.07.23. 14:38
null
Az albánok megerősített védelemmel készülnek Adamo Coulibalyék ellen (Fotó: MTI)
Albán lapértesülések szerint a Skënderbeu jóval óvatosabb taktikával és felállással lép pályára kedd este a DVSC-Teva elleni visszavágón a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.

 

Az első mérkőzést hazai pályán 1–0-ra megnyerte a Skënderbeu, így kedvező helyzetből várhatja a visszavágót. Egy idegenben szerzett góllal még közelebb kerülne a továbbjutáshoz az albán bajnok, amelynél azonban a biztonságot tartják leginkább szem előtt. Az egyik helyi szakportál szerint Nyíregyházán már csak egy csatárral támad a Skënderbeu, ez az egy támadó pedig valószínűleg Sebino Plaku lesz, aki gyorsasága miatt inkább alkalmas a kontratámadásokra alapuló játékra, mint Daniel Xhafaj, aki ezúttal a kispadra szorulhat.


További változás lehet az első találkozóhoz képest, hogy Nurudeen Orelesi mellett egy másik védekező középpályás is a kezdőcsapatba kerülhet a horvát Davor Bratic személyében, aki Korcëban egy percet sem játszott. Az albán lapok felhívják a figyelmet a magas debreceni csatárokra, akik ellen megerősített védelemmel készül Stanislav Levy vezetőedző, így szintén a kezdőben kaphat helyet a jól fejelő Ditmar Bicaj.

A Skënderbeu már vasárnap délután megérkezett Magyarországra, ahol mintegy 150 szurkoló buzdíthatja. Buszokkal és autókkal egyaránt érkeznek vendégdrukkerek hazánkba. Az albán bajnok történelmet írhatna, hiszen még sosem jutott be a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójába, ezt pedig szinte minden cikkben megemlítik. A csapat játékosai sokkal optimistábbak, mint egy héttel ezelőtt, ezt jelzi Orelesi nyilatkozata is.

„Igaz ugyan, hogy a Debrecen már sok tapasztalatot szerzett az európai kupaporondon az elmúlt években, mi azonban úgy megyünk fel a pályára, hogy megismételjük múlt heti ragyogó teljesítményünket. Az első meccs előtt nem nagyon beszéltünk továbbjutásról, de látva a Debrecen korántsem lehengerlő játékát, miért ne reménykedhetnénk?” – mondta a nigériai középpályás.

A nyíregyházi visszavágó (tv: m1) 20.30-kor kezdődik.

 

NOVAKOVICS SZÁMÍT A SZURKOLÓKRA
DVSC-Teva szerb kapusa, Nenad Novakovics szerint szurkolóik segítségével le tudják dolgozni a Skënderbeu elleni hátrányukat.

„Az első mérkőzésen szokatlanul rosszul játszottunk, nem koncentráltunk eléggé, nem voltunk agresszívak, sok területet hagytunk az ellenfélnek a támadások vezetésére, és hiányzott az az egységesség is, ami korábban jellemzett minket – mondta a dvsc.hu-nak Nenad Novakovics. – A mérkőzés után mindenki nagyon csalódott volt, ami természetes, hiszen vereséget szenvedtünk. Rosszul éreztük magunkat, mert tudjuk, ennél többre vagyunk képesek. Most már szerintem mindenki lehiggadt, kitisztultak a fejek. Elszántan készülünk a visszavágóra! Nehéz lesz, de meggyőződésem, hogy ezúttal sokkal jobban fogunk játszani, mint az első meccsen. Nem tudni, hogy a Skënderbeu milyen taktikával lép pályára, hiszen az előny nála van, de akárhogy is lesz, nekünk nyernünk kell! Jó hangulatra számítok, a szurkolók tizenkettedik játékosként segíthetnek minket, és mi megígérjük, hogy mindent megteszünk a pályán! Reméljük, a végén együtt ünnepelhetünk.”

EMLÉKEZTETŐ
BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 2. KÖR, 1. MÉRKŐZÉS
Skënderbeu (albán)–DVSC-Teva (magyar) 1–0
Korcë, Stadiumi Skënderbeu, 7 000 néző. V: Jordanov (bolgár).
Skënderbeu: Shehi – Gvozdenovics, Radas, Arapi, Fagu – Muzaka, Orelesi, Vucaj, Allmuca – Xhafaj (Kuli, 84.), Plaku (Bicaj, 90.). Vezetőedző: Stanislav Levy
DVSC: Novakovics – Nagy Z., Simac, Mészáros N., Korhut – Bódi, Varga J., Szakály P., Rezes (Máté P., 90.) – Kulcsár T. (Ramos, 71.), Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Plaku (65.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik