BL: Öt gól mindent széppé változtat - Lionel Messi

2012.03.07. 23:59
Címkék
Lionel Messi nem kérkedik. A spanyol FC Barcelona argentin aranylabdásának lenne mire felvágnia, de neki bőven van mire szerénynek lennie. A csatár öt góllal vette ki a részét a német Leverkusen elleni BL-győzelemből (7–1-es hazai siker), de egyéni rekordjánál többre értékelte a továbbjutást.

„Az a lényeg, hogy megnyertük mérkőzést és a párharcot – mondta Lionel Messi a visszavágót követően, aki hóna alá csapva a mérkőzés labdáját úgy sétált a pályán, mintha semmi különös nem történt volna, a világ legtermészetesebb dolga történt meg vele. – Amit elterveztünk, azt teljesítettük, továbbjutottunk, és ott vagyunk a negyeddöntőben.”Lionel Messi a visszavágót követően, aki hóna alá csapva a mérkőzés labdáját úgy sétált a pályán, mintha semmi különös nem történt volna, a világ legtermészetesebb dolga történt meg vele. – Amit elterveztünk, azt teljesítettük, továbbjutottunk, és ott vagyunk a negyeddöntőben.”

Az argentin újságírói kérdésre válaszolva nem emlékezett, hogy akár korosztályos csapatban mikor szerzett legutóbb egy mérkőzésen öt gólt, ő csak „nagyon elégedett” volt saját játékával, különben pedig „öt gól mindent széppé változtat”. Nagy és vélhetően egyben örök igazság...

Messi érintőlegesen célzott a bajnoki versenyfutásra – a katalánok hátránya tíz pont a listavezető Real Madrid mögött –, amelyről annyit jegyzett meg: a hátralévő mérkőzéseiket szeretnék megnyerni, aztán majd meglátják, az mire lesz elég, de a helyzetük kifejezetten „bonyolult”. A spanyol Király-kupában viszont már most a májusi döntőre készülhetnek, ami szintén jó esély az újabb trófeára, miként a BL-ben a címvédés a céljuk.

A további BL-szerepléssel kapcsolatban nem árult zsákbamacskát: „lépésről lépésre bonyolultabb a feladat, egyre nehezebb ellenféllel” találhatják szembe magukat.

Legfrissebb hírek

Spanyol, portugál és svájci továbbjutás – a 22. vb-játéknap nyolc gólja, kulcsjelenetei egy helyen

Foci vb 2026
13 perce

Amerikai pite: még él Cristiano Ronaldo és Portugália aranyálma, de jön Spanyolország – vb-kibeszélő, 22. nap

Foci vb 2026
34 perce

Újabb afrikai csapat búcsúzott

Foci vb 2026
1 órája

A vb egyik nagy felfedezettje ezúttal is villogott – Svájc könnyed sikerrel lépett túl Algérián

Foci vb 2026
1 órája

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
2 órája

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
2 órája

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
2 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik