BL: Mazzarri szerint az elejétől fogva rosszul alakult az este a Napolinak

2012.03.15. 08:46
Címkék
A Chelsea hosszabbítás után 4–1-re legyőzte a Napolit a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 5–4-es összesítéssel bejutott a legjobb nyolc közé a sorozatban. Walter Mazzarri, a Napoli edzője szerint már az első pillanatoktól kezdve rosszul alakult az estéjük.

„A kezdéstől minden rosszul sült el. Christian Maggio személyében megsérült az egyik kulcsjátékosunk, és néhány labdarúgónk tapasztalatlanságát is megfizettük mind elöl, mind hátul egyaránt. Ez egy nagy lecke a jövőre” – mondta Mazzarri.

„A rögzített helyzeteket sokkal jobban kihasználta a Chelsea. Egyszerűen nem tudtunk mást alkalmazni, csak emberfogást, mivel sokkal erősebbek voltak a levegőben. Túl sok szöglethez jutottak, pedig tudtuk előre, hogy ezek veszélyesek lesznek” – mondta az olasz csapat trénere, aki a kiesés ellenére dicsérte játékosai szezonbeli teljesítményét.

Legfrissebb hírek

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
18 perce

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
19 perce

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
40 perce

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
47 perce

Megvannak a Svájc–Algéria kezdőcsapatai

Foci vb 2026
1 órája

CR7 egyenlített, Ramos megnyerte: Portugália a 94. percben betalálva ejtette ki Horvátországot!

Foci vb 2026
1 órája

A mozgalmas és drámai második félidőben hiába vezetettek a horvátok, Portugália fordított és bejutott a nyolcaddöntőbe

Foci vb 2026
1 órája

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik