BL: Elvileg mindenki az APOEL-t szerette volna, de... - Butragueno

2012.03.16. 12:51
Címkék
A Real Madrid a ciprusi APOEL ellen játszik a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A spanyolok nemzetközi kapcsolataiért felelős igazgatója, a klub korábbi klasszisa, Emilio Butragueno szerint a legnagyobb tiszteletet kell tanúsítaniuk következő vetélytársukkal szemben...

„Elvileg mindenki az APOEL-t szerette volna, de sohasem lehet előre tudni, a végén mi történik majd a valóságban – mondta a sorsolást követően Butragueno. – Ciprusi ellenfelünk olyan csapat, amely már eddig is csodálatos szezont tudhat maga mögött a Bajnokok Ligájában, amivel a legnagyobb tiszteletet érdemelte ki.”Butragueno. – Ciprusi ellenfelünk olyan csapat, amely már eddig is csodálatos szezont tudhat maga mögött a Bajnokok Ligájában, amivel a legnagyobb tiszteletet érdemelte ki.”

„Idegenben szerepelünk az első mérkőzésen, ahol az ellenfél stadionjában és közönsége előtt nagyon nehéz dolgunk lesz, ám szerencsésnek érzem, hogy a visszavágót a Bernabéuban rendezhetjük, amely bármely rivális számára bonyolult feladat. Minden tiszteletünk az ellenfélé, de bízunk a továbbjutásban és az elődöntős folytatásban – mondta a sportvezető , aki képben volt a rivális legutóbbi, Lyon elleni bravúros továbbjutásával kapcsolatban is. – Drámai volt a párharc, különösen a visszavágó tizenegyespárbaja. A ciprusiak viszont elbírták a terhet, tudják, hogyan kell versenyezni, ezért mondom azt, hogy nehéz csaták várnak ránk.”

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
39 perce

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
58 perce

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
1 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
1 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
1 órája

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája