BL: A februári Inter más lesz, mint az őszi - az OM elnöke

2011.12.16. 14:23
Címkék
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az egyik párharcot a francia Olympique Marseille és az olasz Internazionale vívja.

„Nehéz dolgunk lesz, nagyon nehéz, hiszen az egyik európai nagycsapatot kaptuk ellenfélnek, a BL kétezer-tízes győztesét" – mondta a sorsolás után Vincent Labrune, az Olympique Marseille elnöke.

„Ráadásul a februári Inter biztosan más lesz, mint az őszi, hiszen Diego Forlán visszatérhet a csapatba a nemzetközi színtéren is, illetve a milánói olyan együttes, amely februárban, márciusban, azaz a nemzetközi kupasorozatok hajrájában kerül a legjobb formába. Kevés esélyünk van arra, hogy 1993 után ismét a nyolc közé kerüljünk, ez csak akkor sikerülhet, ha százszázalékosan odafigyelünk, elszántak és motiváltak leszünk" – összegzett a klubvezető.

Hogy a két klub hány alkalommal találkozott eddig a nemzetközi színtéren, ide kattintva kiderül!

Legfrissebb hírek

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
4 perce

Kerkezzel és Szoboszlaival a Liverpool a Crystal Palace ellen – percről percre

Angol labdarúgás
16 perce

Tíz emberre fogyatkozott az ETO FC Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
18 perce

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
26 perce

A szünetben az Esbjerg vezet a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
27 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
35 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
47 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
1 órája